Futsal

2023.12.08. 11:00

Nem adta olcsón a bőrét az SG Kecskemét Futsal a címvédő Haladás ellen

A férfi futsal NB I. alapszakaszában a 17. fordulót rendezték csütörtökön, az SG Kecskemét Futsal a címvédő Haladás VSE-t fogadta a Messzi István Sportcsarnokban.

Nyitray András

Az utolsó percig küzdöttek a bajnok ellen a „kék oroszlánok”, de elveszítették utolsó hazai mérkőzésüket az évben

Fotó: Bús Csaba

Agresszív letámadással igyekezett mindkét gárda zavarba hozni egymás. Az első komolyabb lehetőségek a Haladás előtt adódtak, noha a Kecskemét akcióiban is volt potenciál. Krajcsinak kellett bemutatnia bravúrokat a hazai kapuban, a vasi alakult folyamatosan vette át a meccs irányítását. Pál Patrik indult meg aztán a 12. minutumban saját térfeléről, majd bátran tüzelt, de kísérlete elkerülte válogatottbeli társa, Alasztics kapuját. Két perccel később rögzített szituáció után Dróth érkezett jó ütemben, és megszerezte a vezetést a címvédőnek, 0-1. Középkezdés után majdnem jött az egalizálás, ám ami kimaradt a hazai oldalon, az a másikon nem: Hajmási tessékelte a játékszert Krajcsi hálójába, 0-2. Ritmust váltott a Kecskemét, sorra dolgozták ki a lehetőségeket, a befejezésekkel viszont hadilábon állt. A szünetig nem változott az eredmény. 

Fordulás után is lüktető maradt az iram, egy pillanatig sem unatkozott a közönség. Krajcsi önfeláldozóan tartotta versenyben a kecskeméti alakulatot, ám a 23. percben már tehetetlen volt az ex-Scoregoal játékos Rutaival szemben, 0-3. Három minutummal később Szabó Ábel került ajtó-ablak helyzetbe, de Alasztics résen volt, és kisebb csodával határos módon kiszedte a kísérletet. A vasiak térfelén igyekezett labdát szerezni a hírös városi alakulat, mindent egy lapra feltéve mentek előre. Törekvéseiket nem koronázta siker, és ahogy sejteni lehetett, a tartalékos hírös városi együttes egy idő után kénytelen volt hátrébb állni, hogy bírják a végéig a hosszabb cseresorral bíró Haladással szemben. A vendégek már kevésbé törekedtek a rájuk jellemző gyors támadásokra, inkább megfontoltan építkeztek. A hajrában létszámfölényes taktikára váltottak a házigazdák, és Pál Patrik sistergős bombájával zárkóztak a 37. percben, 1-3. Nem sokat kellett várni a folytatásra: Biró Attila érkezett a centerezésre jó ütemben, 2-3. Kezdtek elszabadulni az indulatok, a Haladás edzőjét piros lappal küldték el az öltözőbe. 35 másodperc maradt még a találkozóból, időt kért a kecskeméti stáb. Sansz még volt az egalizálásra, de végül elmaradt.

– Büszke vagyok a srácokra, mert kiadták magukból a maximumot. Hét bevethető játékosom volt a mai mérkőzésre, és így sem vallottunk szégyent. Az ország legjobb csapata ellen ilyen tartalékosan nem volt elvárható, hogy mi birtokoljuk többet a labdát, vagy hogy látványos játékkal rukkoljunk elő. Megvolt a tervünk, hogyan lehet esélyünk a címvédő ellen, és majdnem sikerült is pontot szerezni. Sokat tanulhatunk a mai összecsapásból. Fiatal csapatunk számára még kihívás minden ehhez hasonló, magas hőfokú derbi, de az itt megszerzett tapasztalatok a fejlődésünket szolgálják – értékelt Marko Gavrilovic, a Kecskemét sportigazgatója a mérkőzést követően. 

SG Kecskemét Futsal–Haladás VSE 2–3 (0–2) 

Kecskemét. V: Borbás (Kakuk, Aczél) 

Kecskemét: Krajcsi – Pál, Haász, Fekete M., Szabó J. Csere: Rigó, Lehotai, Hajnal, Biró, Kajtár, Milosavljevic, Suscsák, Nádudvari. Sportigazgató: Mark Gavrilovic

Haladás: Alasztics – Kovács M., Hajmási, Dróth, Vas. Csere: Homlok, Longo, Knizs, Diniz, Sipos, Körmendy, Vatamaniuc-Bartha, Fehér D., Rutai.

Vezetőedző: Felipe Ferraz 

Gólszerző: Pál (37.), Biró (38.) ill. Dróth (13.), Hajmási (14.), Rutai (23.) 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában