2023.11.30. 07:00
Szoros mérkőzést bukott el fájó módon a KRC
A férfi röplabda Extraliga alapszakaszában a Kazincbarcikát fogadta szerda este a Kecskeméti RC. Deák Márk csapata ezúttal nem bír szettet nyerni a VRCK ellen.
Kecskeméti RC – Vegyész RC Kazincbarcika 0–3
Fotó: Bús Csaba / archív-felvétel
Az első szettben egyik csapat sem tudott ellépni a másiktól, kiegyenlített csata zajlott, hol egyik, hol másik fél tudott pontot szerezni. Eleinte a hazaiak tudták birtokolni a szűk előnyt, de a vendégek ezek után elkapták a fonalat, 16–19-nél időt is kellett kérnie Deák Márknak. A hazaiak ugyan feljöttek és egyenlítettek, de az utolsó pillanatokban a barcikai kezek voltak stabilabbak (22–25). A második szettben nem változott a játék képe, a vendéglátó tudta kisebb előnnyel kézben tartani a partit, sőt, 21–21-nél teljesen nyitott volt megint a hajrá, a forgatókönyv azonban nem változott, a KRC tudománya ismét elfogyott a hajrára (22–25). A rutin a harmadik játszmában is döntő volt, a Kecskemét 22–22-vel ment bele a végjátékba, azonban a VRCK ekkor is lecsapott a hibákra (23–25), így egy szoros meccsen, de nyert szett nélkül maradt alul a KRC.
Kecskeméti RC – Vegyész RC Kazincbarcika 0–3 (22, 22, 23)
Kecskemét, 73 néző. V: Szarka Sík
KRC: Balla 2, Boldizsár 11, Gacs 4, Farkas P. 9, Kecskeméti 6, Varga P. 11. Csere: Bogdán, Török Zs. Vezetőedző: Deák Márk
VRCK: Jirásek 21, Gurskij 3, Velicsko 5, Bibók 15, Péter 11, Cziczlavicz 3. Csere: Óhidi, Kiss M. Vezetőedző: Toronyai Miklós