Labdarúgás

2023.11.12. 20:35

Nyárlőrinc nyerte a Kiskunmajsa elleni rangadót – galériával

A tizenkettedik fordulót játszották le a vármegyei másodosztályú labdarúgó bajnokság Északi csoportjában, melyben a Nyárlőrinci LSC a Kiskunmajsa FC-t fogadta. A találkozó előtt a két csapat azonos pontszámmal állt a tabellán, igaz a hazaiak eggyel kevesebb mérkőzést játszottak.

Szentirmay Tamás

Fotó: Szentirmay Tamás

A Kiskunmajsa tíz mérkőzésen tizenhat pontot gyűjtött, míg a Nyárlőrinc ezt a pontszámot kilenc meccsből érte el. Többek között ezért is érdekesnek ígérkezett a találkozó. Mind a két fél megpróbálta saját akaratát ráerőltetni a másikra. Az első igazi helyzet a hazaiak előtt adódott, több mint tíz perc elteltévél. Sáfár-Túri-Sáfár passz után a középpályás a jobb lábára kapta vissza a labdát, ami a gyengébbik, így nem találta el a kaput. Válaszként Szikora a felső léc alá bombázta a labdát, amit Nyúl szögletre ütött. Az első félidő hajrájában Torbavecz adott keresztlabdát Malomsokinak a jobb oldalon, a csatár közelről Kovács kapust találta telibe.

A második játékrész elején sikerült megszereznie a vezetést a Nyárlőrincnek. Malomsoki a bal oldalon száguldott el, majd 18 méterről laposan a kapu jobb alsó sarkába lőtt 1–0. A 65. perben Rimóczi kapott pontos labdát szintén a bal oldalon, és Varga hasa mellett a kapuba talált 2–0. A találkozó hajrájában egy balról belőtt szöglet után a labda az egyik védő kezére pattant, amiért a játékvezető büntetőt ítélt. A tizenegyest Szikora értékesítette 2–1.

Győzelmével a Nyárlőrinc nem csak a Kiskunmajsát, de a Kerekegyházát is megelőzte a tabellán, és feljött a második helyre.

Nyárlőrinci LSC–Kiskunmajsai FC 2–1 (0–0)

Nyárlőrinc, vezette: Hagymási Attila (Markó Attila, Vén László).

Nyárlőrinc: Nyúl – Dezső, Sajtos, Sáfár, Kovács M. (Fél 85.), Németh N., Malomsoki (Medveczki 63.), Rimóczi, Faragó, Túri (Bali 67.), Torbavcz.

Kiskunmajsa: Kovács K. – Nagy G., Ács, Szőke H., Szikora, Katona, Törőcsik, Szőke P., Gilicze (Pszota 71.), Rácz, Pocsai. Technikai vezető: Kis Péter

Gólszerző: Túri 52., Rimóczi 69., illetve Szikora 89.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában