Labdarúgás

2023.11.27. 19:21

Nagy Olivér és Szendrei Ákos is első gólját szerezte

A Kecskeméti TE vasárnap este 3-3-as döntetlent játszott A Fehérvár otthonában, és a mérkőzés hősei közé tartoztak a kecskeméti cserék.

Nyitray András

Nagy Olivér

Fotó: Réti Attila/KTE

Pálinkás Gergő és Matheus Leoni is jó játékkal szállt be, de Mihajlo Meszhi is szerepet vállalt a harmadik gólban, de alighanem a két fiatalnak, az egyaránt 20 esztendős Nagy Olivérnek és Szendrei Ákosnak marad meg igazán szép emlékként a találkozó.

– Eseménydús meccs volt, melyet a vezetés tudatában jó lett volna megnyerni a végén, de az egy ponttal sem lehetünk elégedetlenek. Boldog vagyok, hogy Olivér és én is betaláltunk, bár annak még jobban örültem volna, ha a legvégén sikerül még egyszer betalálnom. Szabó István úgy küldött pályára, hogy már régóta érik a gólom, itt lenne az ideje, mondhatni meg is fogadtam a tanácsát. A második gólunknál már ott volt előttem a sansz kétszer is, de Olivér szerencsére kisegített akkor. Kellett a lelkemnek már ez a gól. Még Debrecenben lőttem egyet korábban, de azt sajnos nem adták meg, az sem esett jól. Sokat dolgoztam érte, igyekszem mindig a maximumot adni, kicsit el is érzékenyültem. Mindig az első gólt megszerezni a legnehezebb, úgyhogy bízom benne, hogy most már kiszakad a zsák, jönnek a további gólok és gólpasszok, ehhez jó játék és kemény munka kell majd. Mindent meg fogok tenni a csapat sikerességéért – mondta Szendrei Ákos.

Nagy Olivér csupán ötödik NB I-es meccsén lépett pályára, de máris megszerezte első gólját.

– Élvezhető meccset játszottunk a külső szemlélők számára is véleményem szerint, biztosan jól szórakoztak a nézők. Amikor beálltam, Szabó István azt kérte tőlem, hogy futballozzak bátran, csináljam azt, amiben jó vagyok, ezt most szerencsére egy góllal tudtam meghálálni. A gól után nagyon felszabadultam, természetesen nagyon jó érzés betalálni. Ez volt életem első NB I-es gólja, ez biztosan sokba fog kerülni majd a csapat felé, de ez legyen a legnagyobb gondom. Pici csalódás van bennünk amiatt, hogy nem tudtuk kihúzni már a végéig, de Katona Matyi nagyon eltalálta azt az utolsó lövést. Összességében egy pontot viszünk haza, ezzel sem lehetünk elégedetlenek. Szeretnénk a hátralévő három meccsből is kihozni a maximumot – mondta Nagy Olivér.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában