Labdarúgás

2023.09.10. 16:55

Esélyeshez méltóan győzte le a Kecskeméti TE a Tiszakécskét edzőmeccsen

A válogatottprogramok miatt állnak a bajnoki küzdelmek az NB I.-ben és az NB II.-ben, a Kecskeméti TE és a Tiszakécskei LC azonban a szünetben edzőmeccset játszott pénteken. A KTE esélyeshez méltóan nyerte meg a találkozót hazai pályán, egyedül Nagy Krisztián sérülése árnyékolta be a sikert.

Nyitray András

Vágó Levente (lilában) és Bartha Botond közül előbbi örülhetett a lefújás után

Fotó: Nyitray András

A válogatottakban szereplő játékosok (Iyinbor Patrick, Szuhodovszki Soma, Horváth Krisztofer, Szalai Gábor) mellett Szabó István ezúttal Varga Bencének adott még pihenőt, így Kersák Roland és Fadgyas Tamás osztoztak meg a játékidőn, míg Mihajlo Meszhi kisebb bokasérülés miatt külön munkát végzett kecskeméti oldalon. Tisza­kécskén nagy mozgás volt még az átigazolási időszak hajrájában is, hiszen szerdán éppen Kecskemétről szerezték meg kölcsönbe Grünvald Attilát, aki azonnal kezdett is a védelem bal oldalán. További két labdarúgó is kölcsönbe érkezett, a védelemben és a középpályán bevethető Szőr Levente Kisvárdáról jött, míg a 19 esztendős grúz jobbhátvéd, Giorgi Gvishiani hazája bajnokságában futballozott, illetve a korosztályos válogatottban is helyet kapott már. A keret bővítése szükséges is volt, ugyanis a klub tájékoztatása szerint Márkus Attila és Kiss Balázs hosszú ideig nem lesz bevethető, Pongrácz Viktor játékára pedig szintén várni kell még. 

Jól indult a találkozó hazai szempontból, hiszen már a 6. percben megszerezte a vezetést a KTE. Májer beadását Vágó fejelte futtából a bal kapufára, de a kipattanót Pálinkás közelről a hálóba vágta (1–0). A folytatásban is kecskeméti labdabirtoklási fölény jellemezte a találkozót, igaz, a 16. percben Csáki fejese veszélyes volt, még ha nem is talált kaput. A 24. percben megduplázta előnyét a KTE, Májer állt oda egy szabadrúgás mögé, majd szemből a bal felsőbe tekert 21 méterről (2–0). Az ivószünet után is akadtak még lehetőségek, Zsótér és Tóth távoli lövései azonban nem találtak kaput, míg a másik oldalon Szekér bal alsóba tartó lövését Kersák fogta könnyedén. A 42. percben Pálinkás is duplázhatott volna, ám Kiss centerezése után a rövid alsó mellé lőtt ballal. 

A szünetben mindkét csapat cserélt, a Tiszakécske gyakorlatilag teljes sort, míg Szabó Istvánnak a hiányzók miatt kevesebb variációs lehetősége volt. Nem indult azonban jól a játékrész, ugyanis egy párharc után Nagy Krisztián a földön maradt, nem is tudta folytatni a játékot, így rá további orvosi vizsgálatok várnak még. A második félidőben a frissesség a vendégek oldalán volt inkább, ám igazán komoly helyzetig nem tudtak eljutni a tiszakécskei játékosok, Torvund és Cipf lövései is Fadgyas kezei közt haltak el. Az eredmény nem változott már, maradt a 2–0-s hazai siker. 

Szabó István elsősorban azoknak a játékosoknak akart meccsterhelést adni, akik az utóbbi időben kevesebb időt töltöttek a pályán, játékukkal elégedett is volt a kecskeméti vezetőedző. Nagy Krisztián kapcsán kiderült azóta, hogy súlyos térdsérülést szenvedett, hónapokat hagyhat ki. A KTE legközelebb szeptember 15-én, pénteken lép pályára a Magyar Kupában, 20 órás kezdéssel, az NB II.-es Soroksár otthonában. 

– Szerettünk volna mindenképpen játszani a héten is, a Tiszakécske nagyon jó erőkből álló partner volt ehhez. Volt egy tervünk, amit sikerült megvalósítani. Szerettük volna látni azokat is, akik kevesebb játékpercet kaptak eddig, s bár kevesebben voltunk, ez nem jelentett problémát, örültem is annak, hogy ellenfelünk teljes sort cserélt a szünetben. Ez még nagyobb erőbedobásra kényszerített minket. Az első félidőben tetszetős, szép támadásokat vezettünk, gólokat lőttünk. A másodikban, a vendégek frissítése után, már kevesebb energiánk maradt a támadásvezetésre, de a védekezésünk stabilan működött. Nagy Krisztián sérülése némileg beárnyékolja a találkozót, de ez sajnos benne van a játékban, meglátjuk, mit mutat majd az orvosi diagnózis. Most kapnak két nap pihenőt a játékosok, ezalatt is szurkolunk természetesen válogatottjainknak, majd hétfőtől készülünk a soroksári kupameccsre. 

Vas László csapatában több változás is történt még a héten, így a legfontosabb feladat az, hogy az új játékosokat beépítsék a folytatás előtt. Még nem tart ott a TLC, ahol szeretné, de ez a meccs is jól szolgálta azt, hogy hibáikat javítva tovább fejlődjenek. A Tiszakécske ugyancsak kupameccsre készül, szeptember 16-án, szombaton az NB III.-as Bicske vendége lesz a gárda 15 órakor. 

– A héten is csatlakoztak még hozzánk játékosok, így sok munka vár még ránk, hogy összecsiszolódjunk, ezt szolgálta ez a meccs is. Nem gondoltam volna, hogy hét forduló után még nem ott tartunk, ahol én azt mostanra vártam, de egy nagyon jó meccset tudtunk játszani a Kecskeméttel. Jóval előrébb tartanak nálunk, de az ilyen meccsek rávilágítanak azokra a dolgokra, amikben jobbnak kell lennünk. A meccsterhelést megkapták a játékosok, a pályán előforduló hibákat pedig javítani szeretnénk. További sok sikert kívánok a Kecskemétnek – értékelt a tiszakécskei tréner. 

Kecskeméti TE– Tiszakécskei LC 2–0 (2–0)

Kecskemét, 100 néző. 

KTE: Kersák – Májer, Szabó A., Belényesi, Katona L., Zeke – Vágó, Zsótér, Kiss B. – Tóth B., Pálinkás. Csere: Fadgyas, Szendrei, Szűcs, Nagy K., Leoni, Nagy O. Vezetőedző: Szabó István. 

TLC: Prokop – Viczián, Szőr, Csáki – Gvishiani, Kry­votsiuk, Szekér, Grünvald – Bencze, Zamostny, Winkler. Csere: Kiss Á., Balázs, Máté, Fodor, Torvund, Erdei, Cipf, Bartha, Kocsis D., Polyák K., Bekker, Gyurján. Vezetőedző: Vas László. 

Gól: Pálinkás (6.), Májer (24.). 
 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában