Labdarúgás

2023.05.27. 20:41

Megnyerte a bajnokságot az SC Hírös-Ép – galériával, videóval

A zárófordulót játszották szombaton a Bács-Kiskun vármegyei másodosztályú labdarúgó bajnokságban. A bajnoki címet illetően az utolsó pillanatra maradt a döntés. Az SC Hírös-Ép és a Solt versenyfutásából az előbbi került ki győztesen.

Vincze Miklós

Az Északi csoport bajnoka, az SC HÍrös-Ép

Fotó: Vincze Miklós

Az utolsó forduló előtt a vármegyei másodosztályú bajnokság Északi csoportját a Solt vezette, a második helyen az SC Hírös-Ép állt, ugyanannyi ponttal, eggyel rosszabb gólkülönbséggel. Az utolsó forduló kérdése az volt, hogy melyik csapat képes több pontot gyűjteni, illetve ha sikerül mindkettőnek begyűjtenie a három pontot, melyiknek lesz jobb a gólkülönbsége. 

Az SC Hírös-Ép a 9. helyen álló Kiskunfélegyháza II. csapatát fogadta, és aki esetleg arra gondolt volna, hogy a félegyháziak nem veszik komolyan a mérkőzést, azt mindjárt a kezdős előtt a véleménye felülvizsgálatára kényszerítette, hogy a vármegye egyes bajnokcsapat két játékosa, Erős Gergő és Kurgyis Kevin is erősítette a félegyháziak sorait. Nagy lendülettel kezdett a hazai gárda. Az 5. percben Marozsi emelte ki balra a labdát az előretörő Gréczi elé, a gólkirályjelölt balról, tíz méterről lőtt, Balla, a vendégek kapusa azonban bravúrral mentett. Négy perc múlva azonban már tehetetlen volt, akkor Balog Ferencnek emeltek előre egy labdát, ő balra, a 16-os sarkánál emelt egyet rajta, majd a lehulló játékszert ballal, kapásból a hosszú felső sarokba zúdította, nagy gól volt, 1–0. Két percre rá Gréczi ugratta ki egy remek labdával Parázst, aki balról rávezette a kapusra, elhúzta mellette, és az üres kapuba passzolt, 2–0. A vendégcsapat becsülettel küzdött, a hazai csapat játékára ugyanakkor nem nyomta rá a tét a bélyegét, nagy kedvvel küzdöttek kék-sárgák. 

Az első negyedóra végén Szabó Tamás küldött meg egy szabadrúgást, a labda megpattant, de Farkas így is biztosan védte. A 22. percben Szabó előreívelését követően Horváth Balázs lőtt az ötösről a hazai kapuba, a sebészeti pontosságú megoldást azonban leshelyzet előzte meg. A 29. percben a hazaiak kapusa, Farkas eresztett meg nem kézből, hanem a gyepről, egy guruló labdából egy embertelenül nagy kirúgást, amivel az elöl vágtató Gréczi gyakorlatilag a labdaátvétel után azonnal helyzetbe került, ő rávezette a kapusra, majd önzetlenül kitette jobbrra Parázsnak, akinek már csak az üres kapuba kellett passzolnia, 3–0. Három percre rá Parázs kapott egy pazar labdát, egy testcsellel még egy védőt is becsapott, majd jobbról, tíz méterről helyezett a kapuba, 4–0. Nem volt irigylésre méltó helyzetben a vendégcsapat, hiszen küzdöttek ők becsülettel, és ami a mezőnyjátékot illeti, tulajdonképpen állták is a sarat, helyzeteket azonban a hazai gárda dolgozott és használt ki igen jó arányban. És hogy nem mindegyiket használta ki, abban nagy szerepe volt a remekül védő Balla Jánosnak.

Az 53. percben Erős nagy szólója után már éppen lőtt volna, amikor egy védő szögletre mentett. Négy percre rá Gréczi került újra ziccerbe, a vendégek kapusa mintaszerűen kivetődve hárított. A 67- percben a hazai Balog tört kapura, Fricska hátulról buktatta, a játékvezető piros lapot mutatott fel a vendégek játékosának. A szabadrúgást Gréczi végezte el, a bal felső sarokba tartó labdát a vendége kapusa a két kapufa találkozásához tolta, a kipattanót egy hazai játékos a hálóba lőtte, de már lesről. Hiába vezetett 4–0-ra a hazai csapat, a feszültség érezhető volt, miután a pálya körül mindenki tudta, hogy a Solt Kerekegyházán 2–0-ra vezetett a szünetben, a vendégek pedig a négygólos hátrány ellenére is igyekeztek szépíteni. Így aztán nem volt megállás, igyekezett, hajtott mind a két gárda, a vendégek pedig nem csak tartották magukat, hanem olykor ellencsapásokkal is próbálkoztak.

A 74. percben aztán Horváth Zalán tört be a 16-oson belülre, nagy ziccerbe került, az első kísérletét a Balla nagy bravúrral még mentette, a kipattanót aztán Horváth végül begyömöszölte, 5–0. A 81. percben Gréczi végezhetett el szabadrúgást jobbról, jó 25 méterről. Meglepő megoldást választott, hiszen az egyébként ballábas lövőjátékost kívánó szituációból jobbal tekert a hosszú sarokba, 6–0. Eközben híre ment, hogy a Kerekegyháza szépített, az SC Hírös-Ép bajnoki címe tehát már nem forog veszélyben. A 86. percbe játékra jelentkezett az SC Hírös-Ép elnöke, Kertész Zoltán. És nem csak játékra jelentkezett, be is állt, és nem csak beállt, hanem a helyzetbe is került, 89. percben egy jobb oldali beadást követően a hosszú saroknál a jobb felső sarok fölé fejelt. Újabb gól már nem esett, csak az egyik hazai játékos hívta fel félig tréfásan a hazaiak szakvezetője figyelmét arra, hogy nehogy elcserélje magát, aztán a mérkőzés lefújása pillanatában óriási hazai fieszta vette kezdetét, amelynek a megkoronázásaként Kerpics Ferenc, a Bács-Kiskun Megyei Labdarúgó Szövetség Megye Igazgatóságának a versenyszervezője kiosztotta előbb a jól megérdemelt aranyérmeket, majd a bajnoknak járó trófeát. 

– Nagyon nehéz mérkőzés volt – értékelt a lefújást követően Kitl Zoltán, a hazaiak szakvezetője. – Az eredmény becsapós, nagyon kemény és hajtós ellenféllel játszottunk, akit sikerült végül legyőznünk, és szerencsére jól alakult az eredmény a másik pályán is. Egy nagyon nagy versenyfutás végén mondhatjuk most magunkról el, hogy bajnokok lettünk, és hogy erre joggal vagyunk büszkék, arról mindent elmond, hogy még az utolsó pillanatban is küzdenünk kellett minden egyes gólért. Gratulálok a csapatomnak, és mindenkinek köszönöm az egész éves munkát.

Kertész Zoltán, aki a hajrában csereként beállva erősítette a csapatát, mindössze egyetlen kérdést kapott az ünneplés közepette, mégpedig azt, hogy lát-e esélyt arra, hogy ősszel a vármegyei első osztályban újra városi derbit láthasson a megyeszékhely közönsége. Igennel válaszolt. 

A szombati eredmények:

Vármegye II., Északi csoport

Lakiteleki TE–Kunszállás SE 3–6 (3–3)

Lakitelek, vezette: Rabi József (Marton Renáta, Csorba Gábor)

Lakitelek: Czakó – Magyar P., Győri, Tombácz, László (Kovács M. 82.), Szabó Á., Illés, Kovács L. (Balla 67.), Kakó, Dóka, Tamásy R. 

Kunszállás: Dobos – Fekete T., Ficsór (Jaskó 82.), Hatvani, Kása, Kertész Á., Páli, Agárdi, Kuklis, Kürtösi, Hegedűs. Technikai vezető: Kertész Károly. 

Gól: László 4., Győri 9., 38., illetve Kertész Á. 2., Fekete T. 33., Hatvani 34., Ficsór 81., Páli 92., 93.

Kiállítva: Illés, 42. perc.

Kiskunmajsai FC–Ágasegyháza SE 4–2 (2–2)

Kiskunmajsa, vezette: Szűcs Gábor (Tóth István, Aradi Csaba)

Kiskunmajsa: Juhász – Nagy G., Csupity (Gera 62.), Szikora T. (Csikós 77.), Boros, Pszota (Lengyel G. 46.), Katona (Szikora J. 69.), Szőke P., Lukács (Stránszki 77.), Gilicze, Pocsai. Technikai vezető: Kis Péter.

Ágasegyháza: Benkó – Lévai Zs., Sipos, Gudmon, Tapodi, Papp (Somogyi 80.), Huber, Kadosa, Magyar D., Hojsza, Lóczi. 

Gól: Csupity 24., Pszota 29., lukács 54., Szikora T. 59. illetve Sipos 4., Huber 44. 

SC Hírös-Ép Egyesület–Kiskunfélegyháza II. 6–0 (4–0)

Kecskemét, vezette: Tóth Róbert (Berger Tibor, Apró Ferenc)

SC Hírös-Ép: Farkas – Szász, Kiss B., Nagy Sz., Balog (Pánczél 86.), Parázs (Kertész Z. 86.), Marozsi (Dani 61.), Gréczi, Horváth T. (Kövecs 61.), Horváth Z., Maczelka (Szabó T. 69.). 

Kiskunfélegyháza II.: Balla – Német (Feket ED. 89.), Tóth L. (Bereczki 89.), Horváth B., Besze, Szabó T. (Szalai 76.), Erős, Berekszászi (Kovács L. 37.), Görög, Kurgyis K. (Polgár) Fricska.

Gól: Balog 9., Parázs 11., 29., 32., Horváth Z. 74., Gréczi 79. perc.

Kiállítva: Fricska, 68. perc.

Kerekegyházi SE–Solti FC 1–2 (0–2)

Kerekegyháza, vezette: Fehérvári Patrik (Szabó Gábor, Arató Márk)

Kerekegyháza: Hefler G. – Szécsényi (Gazdag II. 59.), Sahin-Tóth, Garaci, Krajcsovszkii, Malecz, Hefler E., Rózsa (Gazdag I. 78.), Boronkay, Nagy N., Kovács S. 

Solti FC: Borbély – Fehér, Facskó (Kurta 88.), Szalánczi, Puskás, Nagy M., Nitsch, Tóth M. (Madár 70.), Szili, Biró, Pribék. Vezetőedző: Vaskó József.

Gól: Gazdag I. 87., illetve Garaci (öngól) 20., Puskás 43. perc. 

Csólyospálos–Nyárlőrinci LSC 1–7 (0–3)

Csólyospálos, vezette: Péter-Szabó Ottó (Nagy Norbert, Suba Péter)

Csólyospálos: Elekes – Novikov, Ábrahám-Furus, Zádori (Szilágyi 75.), Szabó B., Szűcs, Balogh (Tóth D. 46.), Harkai, Maróti (Hódi 82.), Bartalos, Patyi. 

Nyárlőrinc: Jelen – Sajtos, Tóth R., Nyúl, Kovács M., Németh, Utasi, Rimóczi, Csomor, Horváth K. (Túri 71.), Torbavecz. 

Gól: Patyi 56., illetve Utasi 3., 83., Kovács M. 4., 80., Rimóczi 39., Túri 78., 85. perc. 

A bajnokság végeredménye:

Vármegye II., Északi csoport

1. SC HÍRÖS-ÉP 27 20 4 3 110–35 64

2. SOLTI FC 27 20 4 3 97–26 64

3. KISKUNMAJSA 27 15 6 6 51–32 51

4. KEREKEGYHÁZA 27 15 2 10 72–54 47

5. NYÁRLŐRINC 27 12 7 8 58–47 43

6. LAKITELEK 27 7 5 15 44–71 26

7. KUNSZÁLLÁS 27 7 4 16 48–88 25

8. ÁGASEGYHÁZA 27 6 7 14 46–83 25

9. KISKUNFÉLEGYHÁZA II. 27 6 3 18 35–71 21

10. CSÓLYOSPÁLOS 27 3 6 18 31–85 15

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában