Labdarúgás

2023.02.09. 15:59

Új elnökséggel vág neki az évnek a Sükösd

A vármegyei bajnokság másodosztályában szereplő Sükösd csapatánál az évkezdet vezetőségváltásról szólt. Február elején aztán az edzéseket is megkezdték a sükösdiek, továbbra is a bevált szakvezető, Zsók József vezetésével.

Vincze Miklós

Archív-felvétel

Fotó: Szentirmay Tamás

A vármegyei másodosztályú bajnokság Déli csoportjában szereplő Sükösd felnőtt kerete is elkezdte a felkészülést, ám mielőtt február elején elővették volna a labdákat és a szerelést a játékosok számára és kifuthattak volna a – hó híján alapszínében jelenleg is: zöld – gyepre, előtte a zöld asztalnál is akadt dolguk azoknak a sükösdieknek, akiknek továbbra is szívügyük a sükösdi labdarúgás.

Lógó Zsolt (pirosban)
Fotós: Szentirmay Tamás

–Vezetőségváltás történt nálunk az év elején – nyilatkozta Zsók József, a csapat játékos-edzője. – Az előző elnök, Halász István december 31-i hatállyal lemondott. Nem érte ez derült égből villámcsapásként a klubot, hiszen a volt elnök már előtte jelezte, hogy az idén már nem vállalja a feladatot. Így aztán új elnök állt a klub élére, és új elnökséget is választottunk. Eredetileg nyáron akartuk ezt vezetőség-megújítási folyamatot lezárni, ám mivel a TAO-pályázatok miatt mielőbb rendezett viszonyokra van szükség, így nem halaszthattuk a dolgot. A csapat játékosa, gólzsákja, Lógó Zsolt lesz a sükösdi klub új elnöke, és az elnökség is megújult, Lógó Zsolt elnök vezetésével a Petrás Zsolt, Szabados Miklós, Tóth Róbert és jómaga alkotta kvartett igyekszik mindent elkövetni az egyesület érdekében. Új szertárost is kineveztünk, az elnökségi Tóth Róbert látja el ezeket a feladatokat – jelentette ki. – Feladatunk van és lesz bőven, hiszen mindenképpen életben akarjuk tartani a sükösdi labdarúgást, sőt, a hagyományokhoz méltó módon szeretnénk szerepelni. Az elsődleges feladat természetesen a fiatalítás. Nem fiatal már a gárda átlagéletkora, és magától fiatalodni nem is fog, így az első számú feladatomnak én személy szerint is azt tekintem, hogy megkeressem az összes, tehetséges sükösdi gyereket, és megpróbáljam bevonni az egyesület életébe, hogy saját erőből tudjuk megoldani az utánpótlást, a fiatalítást. Más út nincs is, hiszen pénzünk nincs játékosok igazolására.

A sükösdi felnőtt csapat, amely az idei, kilenccsapatosra olvadt mezőnyben tizenkét lejátszott mérkőzést követően tizenhárom ponttal a 6. helyen áll, február elején kezdte meg az edzéseket. Heti két edzéssel készülnek a bajnoki rajtra. Felkészülési mérkőzést csak kettőt terveznek. A február 18-19-i hétvégén a vármegyei első osztályú Kalocsával fognak találkozni, egy hétre rá pedig a Tolna vármegyében szereplő Aparhantot látják vendégül. Aparhant között az összekötő kapocs maga Zsók József. – Én Aparhantról származom, és ennek köszönhetően jó kapcsolat épült ki a két klub között, rendszeresen megmérkőzünk a Tolna megyeiekkel. Nyáron általában mi utazunk hozzájuk – csodaszép pályájuk van –, ők pedig általában télen adják vissza a látogatást, amely alkalmával vendégül is látjuk őket.

Több hétvége nem marad, a Sükösd idei harmadik ide mérkőzése tehát már nem edzőmeccs lesz, hanem bajnoki, a Mélykút ellen.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában