Kézilabda

2023.02.04. 07:41

Nem indult jól a tavasz a KTE-Piroska Szörpnek

Lejátszotta első bajnoki mérkőzését 2023-ban a KTE-Piroska Szörp a férfi kézilabda NB I/B-ben. Tóth Norbert együttese Ózdra látogatott, ahol végig hátrányban volt és végül 33–26-ra kikapott.

Nyitray András

Csuzi küzd védőivel narancs mezben

Fotó: Bús Csaba

A két csapatot a mérkőzés előtt csupán három pont és két hely választotta el a tabellán, így kiélezett meccsre lehetett számítani. Az első percek a Tóth Patrik-Csuzi Milán párharcról szóltak, mindkét játékos kétszer talált be, majd 2–2-es állásnál a kecskeméti Csuzit állították ki két percre. Ezt kihasználva rögvest elhúzott az Ózd Jancsó és Szepesi találataival. Szeverényi és Horváth Andor góljaival próbálta tartani a lépést a Kecskemét, ám Tóth Patrik mellé Kovács László lépett előre, és vezérletükkel magabiztos előnyt kezdett el kiépíteni a házigazda. Forgács a 18. percben megszerezte a KTE hetedik gólját, de a következő vendég találatra hét percet kellett várni, ekkor már 16–8-ra vezetett az Ózd. A szünetig maradt ez a különbség, a félidőben 18–10 volt az állás.

Szakály hétméteresből szerzett találatával indult a második játékrész, majd a KTE nyolcas számú játékosa mezőnyből is eredményes tudott lenni, azonban hiába hibázott támadásban többet az Ózd, nem tudott érdemben közelebb férkőzni a hírös városi együttes. A 39. és a 43. perc között háromszor talált be a borsodi gárda, mindhárom gólt Péter Dominik lőtte, és 23–15-ös állásnál, bő negyedórával a vége előtt már kijelenthető volt, hogy a meccs eldőlt. Bár az 53. percben felzárkóztak ötre a kecskemétiek, de ennél többre nem futotta az erejükből. A végeredmény 33–26 lett.

– Kritikán alulinak értékelem ezt a meccset. Nem kifogásként, de meg kell említenem, hogy a négyórás út Ózdra hat és fél órás volt rajtunk kívül álló okok miatt, és ez meglátszott azon, hogyan kezdtük el a találkozót. Bátortalanul és nagyon enerváltan játszottunk. Reméltem, hogy 10-15 perc után észhez kapunk, de erre a második félidőig várni kellett. A fordulás után nyitott védekezésre álltunk át, ezzel valamelyest feljavultunk, ám támadásban továbbra is pontatlanok voltunk. A legnagyobb probléma az, hogy ezúttal is rengeteg helyzetet hagytunk ki. Naggyá tettük ellenfelünk kapusát. Csupán két-három játékos hozzáállása volt megfelelő. Ez a teljesítmény kevés volt, így nem fogjuk elérni a céljainkat. Meg kell magunkat emberelni – értékelt Tóth Norbert, a Kecskemét vezetőedzője.

ÓAM-Ózdi KC – KTE-Piroska Szörp 33–26 (18–10) 

Ózd, Vezette: Budai-Bock, Wenzel

Ózd: Jónás (k), Nagy (k), Moscoso (k), Tóth P. 8 (2), Péter 7, Jancsó 6, Szepesi 4, Kovács 3, Veres 3, Tóth M. 2, Ménfői, Csépányi, Bárdos, Lestál, Molnár. Vezetőedző: Kocsis csaba

KTE: Feth (k), Szikora (k), Szakály 5 (2), Forgács 5, Szeverényi 4, Papp 3, Deák 2, Csuzi 2, Horváth A. 2, Bálint 1, Kalmár 1, Horváth B. 1., Hunyadi. Vezetőedző: Tóth Norbert

Kiállítások: 10 perc, ill. 10 perc Hétméteresek: 3/2, ill. 2/2
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában