Labdarúgás

2023.02.18. 19:10

Idegenben pontot rabolt a Kecskemét a Ferencvárostól

Az OTP Bank Liga 20. fordulójában a Kecskeméti TE a Ferencvárosi TC vendége volt. Az első félidőben a címvédő megnyerhette volna akár a találkozót, de a KTE a szünetben váltani tudott, s végül ponttal távozott a Groupama Arénából.

Nyitray András

Fotó: Réti Attila/KTE

Szabó István csupán egy helyen változtatott kezdőcsapatán, Tóth Barna helyett Horváth Krisztofer kapott lehetőséget, ami némileg másfajta, mozgékonyabb és kombinatívabb támadójátékot vetített előre. Az első percekben mezőnyben gyűrték egymást a csapatok, azt az FTC rögtön egyértelműsítette, hogy hazai pályán dominálni szeretne, így folyamatosan többet is volt a labda a hazaiaknál. A 9. percben jegyezhettük fel az első lövést, egy beadás után Esiti elé pattant a labda, aki 17 méterről lőtt, egy védőről kevéssel pattant a jobb felső mellé. Kecskeméti oldalon akadtak ígéretes kontrákra lehetőségek, de nem sikerült ezeket jól elindítani, az FTC gyakorlatilag azonnal igyekezett fékezni a játékot. A labdaszerzésekből volt még fantázia, a 23. percben Szuhodovszki meg is indult volna, de Sammy Mmaee szerelni tudta utolsó emberként. A 26. percben hatalmas ziccerbe került a brazil Marquinhos, Szabó csúszott meg, ezt ki is használta a hazai szélső, de jobbal a jobb alsó mellé lőtt. A félidő utolsó tíz percére fokozta a tempót és a nyomást az FTC, ekkor már nagyon beszorult a KTE. A 37. percben meg is szerezte a vezetést a címvédő, Sammy Mmaee emelte a védők mögé a labdát, Traore jó ütemben indult be és a kifutó Varga mellett el is bólintotta a játékszert (1-0). Ezt követően Ryan Mmaee percei következtek, előbb egy az egyben maradt Vargával, a vendég portás lelopta a lábáról a labdát, majd a 40. percben Pászka beadása után célozta meg a rövid sarkot, de a kecskeméti kapus hárított. A 42. percben Wingo lőtt 15 méterről, kissé jobbról egy kavarodásból, ez a hosszú kapufán csattant, így maradt az 1-0 szünetben.

Szabó István kettőt is cserélt a szünetben, érkezett Nikitscher és Tóth. Nagyon jót tett a szünet a KTE-nek, ami rögtön gól formájában is bizonyítást nyert. Az 53. percben Szuhodovszki egy tudatos szöglet figurát laposan lőtt be, ketten is átlépték, majd Horváth a jobb alsóba lőtt (1-1). Azonnal próbálkozott a Fradi is, az 57. percben Vécsei 17 méteres bombáját tolta fölé Varga. Kemény, férfias küzdelem zajlott a pályán, mely kiegyenlített is lett, akkor is, ha az FTC továbbra is többet birtokolta a labdát. A hajrában inkább a küzdelem dominált már, de a 84. percben még Dibusznak nagy bravúrt kellett bemutatnia, miután Meszhi lövése a lábak között bizony befért volna a kapujába. Az eredmény már nem változott, a KTE két meccsen négy pontot szerzett eddig az FTC ellen és továbbra is második.

Ferencvárosi TC–Kecskeméti TE 1-1 (1-0)

Groupama Aréna, 9511 néző. Vezette: Karakó Ferenc (Kóbor Péter, Horváth Zoltán)

FTC: Dibusz – Wingo, Kovacevic (Abena 58.), S. Mmaee, Pászka (Frederiksen 65.) – Esiti (Mercier 77.), Vécsei – Traore, Zachariassen, Marquinhos – R. Mmaee. Vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov

KTE: Varga Á. – Nagy K. (Meszhi 68.), Szabó A., Rjaskó, Belényesi, Zeke – Banó-Szabó (Szalai 79.), Vágó (Nikitscher 46.), Szuhodovszki – Horváth K. (Májer 63.), Katona B. (Tóth B. 46.). Vezetőedző: Szabó István

Gólszerző: Traore (37.) ill. Horváth (53.)

Sztanyiszlav Csercseszov, az FTC vezetőedzője: – Megfelelően kezdtük a mérkőzést, gólt is lőttünk. Ezt követően is adottak voltak a helyzeteink, de ezeket sajnos nem tudtuk belőni. A második félidőben több változtatást is eszközöltünk, mert az ellenfél nagyon jól védekezett, de egy pontrúgásból gólt kaptunk. Ki kell hangsúlyoznom, hogy a második helyezett ellen játszottunk. Annak ellenére, hogy mi vagyunk a jobb csapat, ez benne van a futballban ez is, de természetesen győzni szerettünk volna.

Szabó István, a Kecskeméti TE vezetőedzője: – Az első félidővel nem voltunk megelégedve, de főleg a mentális tényezőkre vezethető ez vissza. Sokaknak ez az első idénye az NB I-ben, így először is léptek pályára a Groupama Arénában, ahol sosem könnyű játszani. A Fradi minden tekintetben jobban játszott az első játékrészben, akár több gólt is szerezhettek volna. Ennek ellenére, aki azt gondolja, hogy kiabálás volt a szünetben, azt ki kell ábrándítsam, normális hangnemben megbeszéltük, mit kell tennünk. Szerkezeti változtatást hajtottunk végre, meg akartuk tartani elöl a labdákat, abból építkezve. Feljavult a játékunk, azt a KTE-t láttam ezt követően, melyet általában a bajnoki meccseken. A gólunk természetesen tudatos figura volt, melyet ebben az évben már aligha dobhatunk be újra, de sokat gyakoroltuk ezt a variációt, örülök, hogy gól lett belőle. Óriási bravúr, hogy két mérkőzésen négy pontot szereztünk a Ferencváros ellen.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában