Futsal

2023.02.03. 15:39

Dobogós pozícióért küzd a Berettyóújfalu ellen az SG Kecskemét Futsal Club vasárnap este

Az SG Kecskemét Futsal Club ezúttal a szokásostól eltérően vasárnap este lép pályára az NB I. alapszakaszában, ellenfelük az MVFC Berettyóújfalu lesz a 21. fordulóban. 

Nyitray András

Mánya Szabolcs (feketében) jó mérkőzésre számít

Fotó: Bús Csaba

A két csapat őszi meccsét az MVFC nyerte meg 5–3-ra, így a visszavágás vágya is fűti a „kék oroszlánokat”. Emellett természetesen a legfontosabb most, hogy a felek közti két pontnyi különbség a tabellán ne változzon, vagy akár nőjön a hírös városiakra javára. Az SG Kecskemét Futsal a 3. helyről 45 ponttal várhatja az összecsapást, míg a vendégek szorosan követik a kecskemétieket 43 ponttal. Az alapszakaszban elért helyezés azért is fontos minden együttes számára, mert a felsőházba innen is visznek majd pontokat.

– Mindkét csapatnak borzasztóan fontos lesz ez a vasárnapi összecsapás, hiszen sok minden eldőlhet annak tekintetében, hogy milyen pozícióból kezdődik majd a felsőház – mondta Marko Gavrilovic, a Kecskemét sportigazgatója a találkozó kapcsán.

 – Amennyiben nyerünk, akkor egészen biztosan a dobogó valamelyik fokáról várhatjuk majd a folytatást. 

Az MVFC Berettyóújfalu egy kiváló gárda. Sokat megélt, minőségi játékosaik vannak, többen közülük a Bajnokok Ligájában is kipróbálhatták magukat. Egy nagyon kiélezett és izgalmas derbire számítok, mindkét gárda a legjobb formáját akarja majd megmutatni úgy vélem. Bízom a csapatomban, és a sikerben. Megvan minden esélyünk a győzelemre. Jobb helyzetben vagyunk az előző hetekhez képest, de még a következő napok kérdése, hogy pontosan ki lesz bevethető a rangadón – tette hozzá a szakember, aki a szurkolók támogatásában is nagyon bízik. 

Mánya Szabolcs, a Kecskemét játékosa szerint apró dolgok dönthetnek majd. 

– Jelenleg két ponttal előzzük meg a Berettyóújfalut, és szeretnénk ha ez így is maradna, vagy akár tudnánk növelni előnyünket a dobogóért folyó harcban. Egy rendkívül kiélezett összecsapásra számítok, ahol apró dolgokon is múlhat, hogy melyik csapat, hány egységgel távozik – tette hozzá Mánya. 

Az SG Kecskemét – MVFC Berettyóújfalu mérkőzés vasárnap este 20 órakor kezdődik a kecskeméti Messzi István Sportcsarnokban. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában