2023.02.20. 14:19
A félegyházi birkózók voltak a legjobbak az év első országos bajnokságán
Kaposváron rendezték meg a hétvégén az év első országos bajnokságát, amelyen a diák I-es korosztály szabadfogásban küzdött meg a bajnoki címekért. A legkiemelkedőbb eredményeket a Kiskunfélegyházi Birkózó Sport Egyesület versenyzői érték el. Két arany mellett három bronz és egy negyedik helyezést is szereztek szombaton – tájékoztatta hírportálunkat Szabó József, edző.
Kiskunfélegyházi Birkózó Sport Egyesület
Elmondta, közel kétszáz birkózó palánta gyűlt össze Kaposváron, a Táncsics Mihály Gimnázium tornacsarnokában, ahol tizennégy súlycsoportban küzdöttek az országos bajnoki címekért.
A negyvenhét szakosztályt felvonultató viadalra január végén és február elején lehetett kvalifikálni a kecskeméti, az abonyi és a kaposvári területi bajnokságokról, tehát az országos bajnokságon már tényleg csak a legjobbak mérkőzhettek meg egymással.
A küzdelmek során több fiatal versenyzőre is felkaphatta a fejét a szép számú közönség, a végső elszámolásnál azonban a Kiskunfélegyháza végzett az élen, már ami a csapat pontversenyt illeti. A Bács-Kiskun vármegyei szakosztály 42 kilóban Kacsó Ábel, az 58 kilóban pedig Tófalvi Tamás révén szerzett aranyérmet, de a bajnokok mellett további három bronzot is bezsebelt.
A félegyházin kívül ezúttal egyik klub sem tudott duplázni, így egy-egy bajnoki címnek örülhetett az Abony, a Téglagyár, a Zalaegerszeg, a Vasas, a Csepel, az ESMTK, a Szentes, a BVSC, a Kispest, a Kecskemét, a Tököl és az Orosháza is.
Bronzérmesek: Bárány-Almási Bianka a 69 kg-os fiúk között, Fülön Kristóf a 38, Moldován Vencel pedig a 46 kilogrammosok között. Benke Barnabás a 85 kilogrammban 4. lett.
A 35 kilogrammos Nagy Tamás három győztes mérkőzéssel a bronzmérkőzésig jutott, de az eredménnyel meg kell várni, a Bíró Bizottság határozatát.
A félegyházi csapatot korondi birkózók erősítették, akikkel több mint két évtizede ápolnak kiváló sportbaráti kapcsolatot – részletezte Szabó József, akinek a munkáját Balázs Imre, Balázs Zsolt, Józsa Gábor, Ván Jenő, Kelemen András, Molnos Norbert és Polyák Dániel segítették a felkésztésben.