Kecskemét

2023.01.22. 14:31

Több százan álltak rajthoz a Violin Maratonon – galériával, videóval

Elstartolt a Violin Maraton vasárnap délelőtt a kecskeméti Kodály Iskola udvaráról. A futók Szemereyné Pataki Klaudia polgármester biztató szavai után vágtak neki az 5, 10 és 21 kilométeres távnak, melyet a belvárosban tettek meg.

Sebestyén Hajnalka

Két év után rendezték meg ismét a futást

Fotó: Bús Csaba

A hatodik alkalommal megrendezett jótékonysági futáson több százan indultak. Sokan rutinos résztvevői a maratonnak, de akadtak új futók is. A 11 órás rajt előtt fél órával a hat éven aluliak is megmérették magukat, köztük a polgármesterasszony négy és féléves kislánya, Szelina is, akit életében először nevezték be futóversenyre, és az erős középmezőnyben végzett. 

A jótékonysági futáson a nevezésekből befolyt összegből a Kodály Iskola zenei tehetségeit támogatják, hangszervásárlásban, zenei kurzusokon való részvételben, illetve versenyekre való kijutásban.

A VI. Violin Maratont idén is a verseny megálmodója, Juhász Ágnes hegedűművész, az iskola művésztanára szervezte meg.

A következő eredmények születtek: 

A 21 kilométeres távon: 1. Zvekán Zsombor, 2. Patocskai Tamás, 3. Baranyi Zoltán. 

A 10 kilométeres távon: 1. Oletics Dániel, 2. Filó Edit, 3. Reisch József. 

Az 5 kilométeres távon: 1. Kaszap Imre Bence, 2. Nagy Attila, 3. Kozák István.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában