Kecskemét

2022.12.20. 17:34

Kovács Tamás és Magyar Márta is a Legenda Liget tagja lett

A tavalyi évben a sportágban kiváló eredményeket elért, a sportág fejlődéséért sokat tevékenykedő személyek teljesítménye és munkája előtt tisztelegve helyeztek el hat emléktáblát, amit idén további kettővel bővíttek a kecskeméti Mercedes-Benz Sport Akadémia előtt található Legenda Ligetben. Idén újabb két sportembert tartottak méltónak erre. Ivkovicné Béres Tímea, a Mercedes KA szakmai vezetője, valamint prof. dr. Sztachó-Pekáry István, Kecskemét alpolgármestere avatta fel emléktábláikat.

Nyitray András

Újabb két emléktáblával gyarapodott a Legenda Liget

Fotó: Nyitray András

Kovács Tamás 1946. január 28-án született Kecskeméten. A sport meghatározó szerepet töltött be már az általános iskolai éveiben is, majd a Katona József Gimnázium diákjaként több sportágban hírnevet szerezett iskolájának.

A gimnáziumban az atlétika szenvedélyes szeretete, a kemény, kitartó, becsülettel végzett edzések megalapozták későbbi sikereit más sportágakban is. Iskolájának jó hírnevet, értékes okleveleket, érmeket, serlegeket szerzett a versenyeken.

1963-ban a kosárlabda-szakosztály hívta soraiba és ő igent mondott Guóth Iván edzőnek. Néhány év múlva Magyarország legjobb kosárlabdázói közé is beválogatták. Tizenegyszer vehette magára a magyar válogatott mezét, megtisztelő és felejthetetlen élmény volt számára együtt játszani az ország nagyra becsült, körülrajongott élsportolóival (Halmos, Nagy, Salgó, Gellér, Lendvay, Losonczi). Kecskeméten, Budapesten és külföldön meccsek, edzések, edzőtáborok követték egymást, a válogatottal pályára lépett Franciaországban, Hollandiában, Jugoszláviában, Romániában és a Szovjetunióban is. Tagja volt az 1972-es olimpiai selejtezőben szereplő magyar olimpiai keretnek is.

Az NB I-es kecskeméti csapat is számíthatott eredményes játékára. Guóth Iván vezetésével sok szép sikert ért el, felejthetetlen évek következtek, amelyek néha embert próbáló döntések elé is állították. Utolsó szezonjában hozzásegítette a csapatot ahhoz, hogy a kecskeméti kosárlabdacsapat NB I-es maradhasson. Pályafutása befejezése után megbecsült tagja lett a kecskeméti Öregfiúk csapatának.

Felesége, Magyar Ilona, szintén sportoló volt, a torna, majd a kézilabda volt a választott sportága, végül ő is a kosárlabdában kötött ki: előbb a Szabó Zoltán által vezetett Kecskeméti Dózsa kosárlabda-csapatában szerepelt, majd a KSC-hez került Adamik Ferenc csapatába. A házasságukból két gyermekük született.

Magyar Márta nagy tekintélynek örvendő kecskeméti sportcsaládban született 1951. március 21-én és 56 évesen, 2008. július 17-én hunyt el szülővárosában. Édesapja, Magyar István korábban a KTE-ben focizott, majd a klub vezetőségének is tagja lett. Ikertestvére, István, a KTE labdarúgója volt, öccse Miklós szintén a kecskeméti lila-fehéreknél játszott. Négy lánytestvére a Kecskeméti Dózsában majd KSC-ben kosárlabdázott. Márta a középiskolában a Kecskeméti Dózsa NB I-ben szereplő csapatához került, ahol hamarosan meghatározó játékossá vált. 1972-ig a Kecskeméti Dózsában kosarazott, ekkor már a válogatottban is szerepelt. 

A Kecskeméti Dózsa megszűnését követően a Kecskeméti SC-be igazolt, majd 1974-ben az MTK szerződtette az akkorra már országosan ismertté vált játékost.

Magyar Márta a fővárosban is magas színvonalon képviselte szülővárosát, a sok válogatott kosaras között példamutató, kitartó, fegyelmezett játékával, lelkiismeretes edzésmunkájával, szerény, közösségépítő egyéniségével mind sporttársai, mind az edzője rokonszenvét, szeretetét élvezte sok éven át. Hiába volt válogatott sportoló, a megélhetésért dolgoznia kellett Budapesten is. Munkájában is jól teljesített, a híres budapesti Gerbeaud-cukrászda vezetője lett, amely testileg-lelkileg megterhelő, felelősségteljes munkát jelentett számára.

Még Kecskeméten érte az a megtiszteltetés, hogy 1972-ben a városon áthaladó olimpiai fáklyát vihette, sőt a főtéren a központi olimpiai lángot ő gyújthatta meg.

Magyar Márta 1982-ig volt az MTK játékosa, majd rövid ideig a klub technikai vezetője.

Még Kecskeméten házasságot kötött Makay Györggyel, a Kecskeméti Dózsa, majd a KSC labdarúgójával. Együtt igazoltak az MTK-hoz – férje tagja volt a később, Verebes József irányításával bajnokságot nyert labdarúgócsapatnak. Házasságukból két fiú született. Egyikük a testépítésben találta meg a számításait, a másik pedig gyermek kora óta focizik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában