Kézilabda

2022.09.17. 21:37

Nehéz helyzetbe került a KNKSE

A győzelem reményében utaztak Gyálra a kecskeméti kézilabdás lányok a bajnokság fordulójában, ám a szezon eddigi legkilátástalanabb játékával alulmaradtak a Tempo KSE otthonában, és a folytatás sem lesz könnyebb Paic Róbert tanítványai számára az NB I./B-ben.

Nyitray András

Zsinórban harmadik meccsét veszítette el a KNKSE

Fotó: BUS CSABA

Mindkét csapat feszülten kezdte a találkozót, és a Tempo nyugodott meg hamarabb, el is lépett ellenfelétől néhány góllal (4-2). A Kecskemét dekoncentráltan játszott, de a 12. percben utolérte a hazaiakat (7-7). Újra a Tempo percei következtek, Paic edző 10-7-nél rendelte magához leányait. Felváltva estek a gólok, a KNKSE elsősorban széleken boldogult, ám hajszálnyival rendre a Tempo vezetett. A 20. percben egalizáltak ugyan a vendégek (12-12), a félidő hajrájában azonban teljesen szétesett a játékuk, pillanatok alatt hat gólos előnyre tett szert a Tempo (18-12), igaz, a rutinos Berkes-Kaiser és Jámbor-Herceg a félidőre sokat kozmetikázott az eredményen (18-16).

A szünet után a kihagyott ziccerek és technikai hibák sokasága keserítette a KNKSE életét, és bár a hazaiak is sok hibával játszottak, magabiztosan őrizték előnyüket, sőt a 42. percben már hét találat volt a két csapat között (26-19), amikor Paic edző ismét időkéréssel próbálta megtörni a Tempo lendületét, kevés sikerrel. Szatmári gólerős játékának köszönhetően nem nyílt nagyobbra az olló, de hat perccel a meccs vége előtt még mindig hatgólos előnyben volt a hazai alakulat (34-29). A mérkőzés gyakorlatilag eldőlt, csak a különbség mértéke volt kérdéses, végül a Tempo öt gólt megőrzött előnyéből (37-32).

Tempo KSE – Kecskeméti NKSE 37 – 32 (18-16)

Gyál. Vezette: Dáné, Marton 

Tempo KSE: Orbán L. (k) 1., Benus (k), Ádám G. 3, Béres 6, Török 1, Hegedüs 9, Vereszky 6, Kóka 2, Vernes 3, Blazsek 5, Csáki 1, Orell, Ádám, Zente. 

KNKSE: Németh (k), Molnár (k), Csorba 1, Jámbor-Herceg 9, Berkes-Kaiser 7, Kovács V. 1, Radva 2, Zavaczki 1, Tóth L. 3, Szatmári 8., Pap, Porobic, Kump, Moharos, Megyesi, Iványi. 

Dr. Paic Róbert, a KNKSE vezetőedzője: – Nehéz mit mondani, nem erre az eredményre számítottunk. Legfőképp a technikai hibáink és a kihagyott ziccereink száma döntötte el a mérkőzést. Másrészt ilyen kevés – tizennyolc – megállító faulttal nem lehet meccset nyerni. Amióta ennek a csapatnak az edzője vagyok, még sosem vétettünk tizenhat technikai hibát – ez azt bizonyítja, hogy fejben még nem tartunk ott, hogy nyugodtan, a terhet elviselve kézilabdázzunk. Időnként úgy kóvályogtunk a pályán, mint a bágyadt őszi legyek. Nagyon nehéz helyzetben vagyunk, egy út van előttünk, ezt a kudarcokkal teli időszakot le kell zárnunk, és újra elkezdünk építkezni. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában