Kézilabda

2022.09.29. 19:49

Keménynek tűnő derbire készülhet fel a Kecskemét

A vártnál szebben menetel a bajnokságban a KTE-Piroska Szörp, ám szombaton a bajnokság egyik legerősebb csapata érkezik a Messzi István Sportcsarnokba. A nyári felkészülés során a PLER magabiztosan győzte le a hírös városiakat (41-32), de a bajnokságban eddig hasonló a két gárda mérlege. Az ellenfél is 5 pontot gyűjtött eddig a bajnokságban, csupán a gólkülönbségnek köszönhető, hogy a PLER a negyedik, a KTE kilencedik helyet foglalja el a tabellán.

Nyitray András

Illusztráció

Fotó: shutterstock.com

–  Nagyon az elején vagyunk a bajnokságnak, most még keveset számít, hogy melyik csapat hol áll a tabellán. Az azonban jól látszik, hogy a mezőny nagyon kiegyenlített. Edzőmeccsen már összecsaptunk a PLER-rel, és - bár a felkészülés első mérkőzésén a számszerű végeredmény még nem a reális erőviszonyokat mutatja – jócskán alulmaradtunk a pestszentlőrinciekkel szemben. Csapatunk azóta összekovácsolódott, és ahogy az eredményeink mutatják, fel tudjuk venni a kesztyűt idegenben és hazai pályán is. A PLER rutinos csapat, ugyanakkor fiatalításon esett át. Sokat nyom majd a latba az aznapi forma, és ha lelkesen, agresszíven kézilabdázunk, meglepetést okozhatunk. Ellenfelünk az előző fordulóban pontokat veszített, úgyhogy most mindent megtesz, hogy ezt kijavítsa, mi azon leszünk, hogy ezt megakadályozzuk – mondta Tóth Norbert, a kecskemétiek vezetőedzője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában