Labdarúgás

2022.09.28. 22:01

Győzött és továbbjutott a kupában az Akasztó Kunfehértón

A második fordulóra került sor szerdán délután a Bács-Kiskun Megyei Kupában. A megyei első osztályban harmadik pozícióban tartózkodó Akasztó a harmadik ligás Kunfehértóhoz látogatott. A találkozón két hatalmas kapufa és nagy küzdelem mellett négy gól is született.

Földes Péter

Izgalmas meccsen győzött az Akasztó.

Fotó: Földes Péter

A találkozó elején fölényben játszottak az akasztóiak, és az első negyedóra végén be is találtak. Egy szöglet utáni kavarodásból került ki a labda a bal oldalra. Szabó Norbert ívelte át a labdát a hosszú oldalra Pallának, aki egy átvétel után Gavlik mellett a kapuba bombázott. A folytatásban a mezőnyben gyűrték egymást a felek, helyzet elvétve alakult ki. A 35. percben Délczeg Dusán ívelte be a labdát a védők mögé, melyre Horváth Ákos indult el, majd lőtt kapura, de mellé ment a játékszer. Öt perccel később Palla kapott remek labdát a középpályán, majd kiugratta Szabó Norbertet, aki hatalmas kapufát rúgott tizenöt méterről. Két perc sem telt el, amikor Szabó Zsolt kapott remek passzt a bal oldalon, majd elcsavarta a játékszert a hosszúra, de Gavlik hatalmas bravúrral védeni tudott. Az első félidő hosszabbításában jártunk, amikor Palla passzolt Fábiánhoz, akinek a beadása lecsúszott és a kapufán landolt, majd elhagyta a játékteret.

A második játékrészben feljött a fehértói együttes, és rögtön Grácz Roland került helyzetbe, de nem talált kaput. Az 50. percben Szabó Zsolt ment ziccerben a hazai kapura, de mellérúgta a labdát. Szinte az ellentámadásból Horváth Ákos került nagy helyzetbe, de lövését fogta Németh Zsolt. Újabb fél perc elteltével már a másik kapunál volt lehetőség, Szabó Norbert került nagy helyzetbe, már Gavlikon is túl jutott, ám Grácz László Gergő hatalmasat mentett, becsúszva szerelte le a vendég támadót. A 60. percben Grácz Roland adta be a labdát, Hajdú Hunor megnyert egy párharcot Dobosi ellen, majd előtte maradt a játékszer és tíz méterről a kapuba bombázta azt, 1-1. Öt minutummal később ismét Hajdú okozott veszélyt az akasztói kapura, ám szerelték és indulhatott a kontra. A csereként beállt Juhász Tamás hozta nagy helyzetbe Pallát, aki fölé durrantott. Tíz perccel később ismét előnyhöz jutottak a vendégek. 

Juhász indította Szabó Zsoltot, aki lefutotta védőjét, majd Gavlikot kicselezve passzolta be a labdát az üres kapuba, 1-2. 

A folytatásban sem adta fel a hazai gárda, Délczeg révén előbb egy fejes, majd egy lövés jelentett veszélyt Németh kapujára. A hajrában aztán bebiztosította a győzelmet a vendég együttes. Juhász Tamás kapott remek passzt Pallától, majd felpörgette magának és bal lábbal huszonöt méterről szép gólt rúgott Gavlik kapujába, 1-3.

Rencsár József, a Kunfehértó edzője: – Az első félidőben nehezen ébredtünk, kellett egy kis idő mire megszoktuk a játéknak a tempóját. Az első játékrész második felével már elégedett voltam, akkor már voltak jobb dolgok. A félidőben azt kértem a játékosoktól, hogy merjünk focizni, higgyék el, hogy lehet keresni valónk. A fordulás után így is mentünk ki, azt gondolom megvoltak a lehetőségeink, hogy meglepetést is elérjünk, de a rutin kijött az Akasztónak. Azt viszont szeretném megjegyezni, hogy úgy érzem nem volt meg a két csapat közt a két osztálynyi különbség.

Judák László, az Akasztó technikai vezetője: – Hoztuk a kötelezőt, kicsit tartalékosan léptünk pályára ma kupameccshez híven, de mindig az a legjobb csapat, ami éppen a pályán van. Egy nagyon jó Kunfehértót győztünk le, akik megmutatták, hogy milyen egységes csapat. A mai napon a játékunk nem volt olyan amilyennek lenni kell, de ezt betudjuk a sok hiányzónak. Az akarattal viszont meglehetünk elégedettek. Hétvégén is szeretnénk hasonló jó eredményt elérni a Kunbaja ellen.

Kunfehértó KSE–Akasztó FC 1-3 (0-1)

Kunfehértó, 100 néző, vezette: Balogh Máté (Tóth Csaba, Tasnádi Dávid)

Kunfehértó: Gavlik - Máté-Tóth, Hajdú H., Grácz L., Délczeg, Babud (Csernók 66.), Grácz R., Burszki (Hegyi 55.), Szklár, Bogdán.

Akasztó: Németh - Fábián, Molnár E., Kapus, Szrenkó A., Szabó Zs., Szabó N. (Szrenkó I. 66.), Szabó Sz. (Juhász 46.), Palla, Dobosi, Márki. Technikai vezető: Tóth János

Gól: Hajdú H. a 60. illetve Palla a 15., Szabó Zs. A 75., és Juhász T. a 86. percben

Sárga lap: Szklár 70., illetve Kapus 75., Márki 79., Palla 85. percben

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában