Labdarúgás

2022.07.27. 13:00

László Noel szeretne minél több lehetőséget kapni Csákváron

A mélykúti László Noel az elmúlt években bemutatkozott a másodosztályban a Csákvár együttesében. A futballista Kiskunmajsán, majd 2010 óta Felcsúton a Puskás Akadémiában játszott. A csákvári gárdához két esztendővel ezelőtt került, először csak kölcsönbe, majd idén végleg leigazolta a klub.

Földes Péter

László Noel

Fotó: Aqvital FC

Néhány esztendővel ezelőtt a Kiskunmajsa egyesülete évről-évre indított utánpótlás korosztályokat az országos bajnokságba, azóta nyolc-tíz helyi tehetség is eljutott a profi osztályokba. László Noel is egyike az akadémiára került labdarúgóknak, ugyanis ő a Puskás Akadémiának mondott végül igent.

– A szüleim azt mondták, hogy én a futballpályán tanultam meg járni. 

Édesapám mérkőzéseire jártunk valamennyi hétvégén és ahogy lehetett, már is mentem a pályára rúgni a bőrt.

Mélykúton ismerkedtem meg a labdarúgás alapjaival, majd Kiskunmajsára kerültem, ahol tornákon, bajnokságokon vettünk részt. Itt Kitl József volt az edzőm, akitől olyasfajta motivációt tanultam, melyet még a ma is szoktam alkalmazni – tekintett vissza László Noel.

Ezt követően került el Felcsútra, ahol tíz évet töltött el.

– 2010-ben egy próbajátékon vehettem részt a Puskás Akadémiánál. Egykori majsai csapattársam, Lőrincz Attila, már ott játszott és ő mesélt az ottani körülményekről, illetve a szüleink is jó kapcsolatban voltak egymással és nem volt akadálya, hogy elmenjek kipróbálni magam. Tizenkét próbázó játszott az ottani korosztályos csapattal, hárman kerültünk be az akadémiára. Manapság ez abszolút máshogy megy, negyven-ötven, akár hatvan gyerek közül választják ki a legjobbakat.

A fiatal balhátvéd kitért erősségeire és azt is elmondta, miben szeretne fejlődni a későbbiek során.

– Erősségem talán az, hogy tudok hozni egy átlagteljesítményt, főként a védekezésben. Szeretnék fejlődni a támadások segítésében, ugyanis a modern labdarúgásban ez elengedhetetlen – mondta önkritikusan a játékos.

László Noel két esztendővel ezelőtt került a csákvári csapathoz kölcsönbe, ám elmondta, nagyon könnyen ment a beilleszkedés.

– Azt tudni kell, hogy a Puskás Akadémia és a Csákvár nagyon szoros kapcsolatban állnak egymással. Amikor én odakerültem, már sok futballistát ismertem, ugyanis sokan a Puskásból jöttek, ezáltal nagyon könnyen ment a beilleszkedés. Az első szezon jól sikerült, ugyanis 32 találkozón pályára tudtam lépni, jól is ment a játék. A második évben már kevésbé nyújtottunk jó teljesítményt, sokáig a kiesés elől menekültünk, és én sem kaptam lehetőséget. Az utolsó kilenc mérkőzésre új edzőt kaptunk, és valamennyi hátralévő találkozón játszottam is – mondta László.

A futballista a jövőt illető céljait is megosztotta velünk.

– A klubnak az a célja, hogy továbbadja a játékosokat, akár egy erősebb NB II-es csapatba, akár az élvonalba. 

Nekem is hasonló céljaim vannak a szezonra, de nem szeretnék előre haladni. Játszani szeretnék minél többet és jó teljesítménnyel előrukkolni. 

Az alapozó időszak nagyon kemény, de ez a javunkra válhat majd a későbbi időszakban – vallott terveiről László.

Sok dologra büszke lehet László Noel, de azért van olyan emlék, amire mindig szívesen gondol vissza.

– Egyértelműen arra gondolok vissza legszívesebben, hogy a Puskás Suzuki kupán a legjobb játékos voltam 2014-ben. Keserű volt, ugyanis pont a kedvenc csapatomtól, a Real Madridtól szenvedtünk vereséget a döntőben. Olyan játékosok ellen léphettem pályára, akik azóta profi labdarúgóként élik az életüket. Továbbá csapattársaim között is van olyan, aki azóta magas szinten futballozik, például a válogatott meghatározó játékosa, Sallai Roland – zárta gondolatát László Noel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában