Labdarúgás

2022.07.28. 20:00

A Kunbaját fogadja a Jánoshalma

Péntek este 18 óra 30 perces kezdettel két, megyei első osztályú gárda csap össze előkészületi mérkőzésen Jánoshalmán, a Jánoshalmi FC és a Kunbajai SE.

Vincze Miklós

Jánoshalmi edzés

Fotó: Pozsgai Ákos

Álljon bárhol is a tabellán ez a két csapat, ez a párosítás elmegy igazi tőrőlmetszett déli derbinek. Az előző bajnokságban ugyanakkor nem találkozhatott ez a két csapat bajnoki mérkőzésen, hiszen a Jánoshalmi FC a megyei első osztályban szerezte meg a harmadik helyet, a Kunbaja pedig a megyei másodosztály Déli csoportjában szerepelt és lett bajnok.

Az idén azonban már bajnokin is találkozni fognak, felkészülési mérkőzésen ugyanakkor már pénteken este összecsapnak. Mind a két gárda új edzővel vág neki a 2022/23-as bajnokságnak, a hazaiak kispadjára Fenyvesi Ferenc ült le a nyáron, ő Borotáról tett át a székhelyét, a Kunbaja stafétabotját pedig visszavette Velibor Loncar, hiszen a 2020/21-es idényben az ő vezérletével szerezte meg a bajnoki címet a Kunbaja.

Hogy a két csapat egymáshoz képest – és főként hogy a mezőnyhöz képest – milyen játékerőt képvisel, azt csak találgatni lehet, és arra egy előkészületi mérkőzés sem adhat határozott választ. Valamilyen képet viszont mindenképpen kaphat az, aki megtekinti a két déli csapat összecsapását. Egy biztos, a Jánoshalma kerete jelentősen megújult, és ezzel semmiképpen sem a középszer felé törekvés, hanem a javítás szándéka vezérelte a jankováci vezetést. Az pedig Velibor Loncarról is köztudott, hogy neki sem az a célja, hogy a szürkék hegedűse legyen, és valamilyen képet biztosan lehet nyerni pénteken se arról, hogy milyen csapatot sikerült kialakítania a bácskossuthfalvai vegykonyháján, a Kunbaja délvidéki keretének ugyanis a felkészülés során az a település a főhadiszállása.

A két csapat augusztus 13-án egyébként újra találkozik, akkor a Jánoshalma visszaadja a látogatást, vagyis a felek Kunbaján mérik össze a tudásukat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában