Labdarúgás

2022.07.06. 13:13

A Foktő feltámadt, és két aranyérmet szerzett

Két garnitúra is bajnoki címet ünnepelhetett Foktőn a 2021/22-es idény végén, a felnőtt csapat és az U19-es gárda is. Pákolicz Lászlóval, az ifjúsági csapat edzőjével beszélgettünk az U19-esek aranyáról. Hamar kiderült, hogy a két csapat nem a semmiből termett, ahogyan az is, hogy a felnőttet, amely a 2022/23-as bajnokságban a megyei másodosztályba nevezett, és az ifjúsági gárdát lehetetlen külön kezelni, olyan sok a két keret között az összefonódás. Akkora, hogy 14 fő mind a két csapatnak járó aranyérmet átvehette.

Vincze Miklós

A Főnix SE Foktő U19-es csapata és a stáb. Álló sor (balról): Bolvári László, Markó Ferenc, Pákolicz László, Szőgyi Kevin, Vass Zoltán, Kovács Máté, Varga Alex, Kovács Márk, Barna Martin, Török Márk, Markó Renátó, Fekete Johnny, Lakatos-Lengyel Márton, Okvátovity Dominik. Elöl, alsó sor: Falus Levente, Virizlai József, Virág Milán, Lovasi Krisztián, Kanalas János, Balogh Tamás, Mikes Adrián. Fekszik: Váradi Dominik

A 2019/20-as bajnokságban a Foktő a 10. helyen végzett 13 ponttal a megyei harmadosztályú bajnokság Nyugati csoportjában, a következő pontvadászatban azonban már nem indult a gárda. A 2021/22-es bajnokságban azonban már újra indított Foktő felnőtt és U19-es csapatot is. Előbbi a megyei harmadosztályú bajnokság Nyugati csoportjában, utóbbi az U19-es bajnokság Középcsoportjában vitézkedett, méghozzá olyannyira, hogy mind a két gárda bajnok lett. Nyílt titok, hogy közvetlen kapcsolat van a 2020/21-es bajnokságban szereplő, kalocsai Méhecskék SE és a feltámad főniksz, a Főnix Foktő SE között. A kapcsolatról Pákolicz Lászlót, az U19-es csapattal bajnoki címet szerző edzőt kérdeztük. 

– Foktőn valóban leállt egy évre a labdarúgás, de aztán 2021 nyarán a Méhecskéktől kivált felnőtt és U-19-es csapatot a Főnix Foktő SE átigazolta. 

A kiválás oka az volt, hogy a Méhecskék nem támogatta a felnőtt csapatot, és ezt megelégelte Bolvári László, aki a bajnokság során felmerülő költségeket állta. 

Az U-19-es keret pedig azért követte a felnőtt csapatot, mert igen sok baráti kötődés kapcsolta össze a két csapatot, és nem akartak elszakadni egymástól a játékosok, szerettek volna továbbra is egy klubban focizni. És ez Foktőn valósult meg. Nem is akárhogyan. A két bajnoki cím önmagárét beszél, de ehhez nagyon kellett az, hogy a foktői önkormányzat teljes mellszélességben a csapat mellé állt, és a lehetőségeikhez képest próbáltak, próbálnak mindent megadni a csapatnak a minél jobb eredmény eléréséhez. Van egy motivált egyesület elnökünk Markó Ferenc személyében, aki mindent elkövet annak érdekében is, hogy néhány éven belül az árterületről fel tudjunk költözni a faluba egy új pályára. Sokat köszönhetünk a fáradhatatlan segítőnknek és támogatónknak, Bolvári Lászlónak is, nagyon fontos láncszeme a működésünknek.

Aki látta a foktői felnőtt csapatot meccselni, azt aligha éri váratlanul, hogy bőven van átfedés a két csapat, a felnőtt és az U19-es között. – Mivel a Főnix Foktő SE felnőtt keretének az átlagéletkora eleve meglehetősen fiatal, ezért, az U-19-es és felnőtt csapat között jelentős átfedés volt végig a bajnokság során. 

Az elsődleges cél természetesen az egész év során a felnőtt csapat bajnoki címe volt, hiszen vissza akartunk jutni a megyei másodosztályú bajnokságba. 

Az U-19-es csapatnál is örültünk a jó szereplések, de nem tudtuk, hogy a játékosok hogyan bírják a hétvégi két mérkőzést, ezért leginkább csak a rangadókra hoztuk vissza a jobb képességű túlkoros játékosokat, de ez így volt a többi csapatnál is. Mi tagadás, a bajnokság vége felé már látszott, hogy nem minden játékos bírja a kettős terhelést, ezért több játékost is pihentetni kellett, és csak a rangadókra neveztük őket.

A siker értékét csak növeli, hogy színvonalas mezőnyben, erős riválisokkal szemben sikerült az ifiknek megnyerni a bajnokságot. – A bajnoki címre több csapatnak is esélye volt, a Kiskunhalas, a Kiskőrös, és még a Solt is nagyon erős játékerőt képviselt, ellenük valamennyi mérkőzésre nagyon komolyan kellett készülni, és egyik fél sem mehetett biztosra azokon a találkozókon – jelentette ki Pákolicz László, aki a csapatból Markó Renátót emeli ki, aki csapatkapitányként is megállta a helyét, nem mellékesen a felnőtt bajnokság gólkirálya lett 33 találattal, ugyanakkor pedig az U-19-ben is 24 gólt szerzett.

A keretnek hetente három edzést tartottak, de kevesen voltak olyanok, akik mindegyiken részt tudtak venni. A többség két alkalommal tudott megjelenni a tréningen, de voltak olyanok is, akinek hetente csak egyszer fért bele a közös gyakorlás. 

Arra a kérdésre, hogy vannak-e olyanok az ifiben, akikre akár komolyabb felnőtt karrier is várhat, Pákolicz László elsősorban azokat emelte ki, akik hosszú távon is erősségei lehetnek a foktői felnőtt csapatnak, ilyenek többek között Markó Renátó, Szőgyi Kevin, Fekete Johnny, Lovasi Krisztián, Török Márk, Varga Alex, Balogh Tamás, Mikes Adrián, Okvátovity Dominik. – A jövő persze nem kiszámítható, így könnyen elképzelhető, hogy valaki, akiben megvan a potenciál, hogy éveken át meghatározó játékos legyen, a továbbtanulás és vagy a munkahely miatt nem tudja majd vállalni a sporttal járó elfoglaltságot. 

A barátság az, amit elsősorban kiemel, mint csapatkohéziót. – Ezt próbáljuk majd átmenteni a következő megyei másodosztályú bajnokságra is. A Főnix SE Foktő felnőtt csapata ugyanis a bajnoki cím birtokában a megye kettőbe adta be a nevezését, és ott próbál minél jobban helytállni, bizonyítani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában