Galériával

2022.06.26. 16:09

Látványos bemutatókkal készültek a küzdősportolók Hetényegyházán

Különböző bemutatókat tartottak a küzdősportolók vasárnap a Hetényegyházi Közösségi Ház udvarán.

baon.hu

Színvonalas produkciókat láthattak az érdeklődők. Beküldött fotó

Fotó: Picasa

Látványos bemutatókat tartottak különböző küzdősportok képviselői vasárnap Hetényegyházán a Hetényegyházi Közösségi Ház udvarán. A műsort a Kecskeméti Sportiskola Birkózó Szakosztálya kezdte. Banó Csaba a szakosztály vezetője röviden beszélt a sportág eredetéről, majd a résztvevők eredményeit is elmondta. Mint megtudtuk, Bognár Zoltán diákolimpiai bronzérmet szerzett, emellett pedig területi magyar bajnok és országos 5. helyezett is, Zsámboki Gábor országos ezüstérmes bajnok, Tonté Tamás pedig országos 5. helyezett. A sportolók bemelegítés után be is mutatták, hogy a helyezések, amelyekkel büszkélkednek, kemény munkának az eredményei.

A birkózókat egy tradicionális alapokra épülő modern, japán harcművészetet gyakorló csapat, az Aikido Kecskemét Sumikiri Dojo követte. Ők kiemelték, hogy az aikidóban nem létezik ellenség, partner van, akit vezetnünk, irányítanunk kell. Ennek megfelelően kifinomult önvédelmi technikákat mutattak be a szőnyegen, puszta kezes, fegyveres, illetve több támadó ellen.

Kick-box és K1 technikákba is nyerhettünk betekintést a Team Pomozi SE jóvoltából. Pomozi Gábor vezetőedzőről érdemes tudni, hogy ő képviseli Magyarországot Milánóban a világbajnokságon a WFC színeiben, valamint azt is, hogy maga is hetényegyházi származású. Versenyzőik közül dobogós helyezést ért el Horváth Zsolt, Bozó Barnabás, Márkus László és Tóth Kevin. Harminc fővel, két felvonásban, magas színvonalú bemutatót tartottak, ahol megtudhattuk, hogy a testünk fegyver, amit ennek megfelelően edzeni kell.

A Magyar Szablyavívó Iskola kecskeméti növendékei Katonatelepről látogattak el Hetényegyházára, hogy előadják tudományukat. Strifler Hédi, az iskola oktatója kiemelte, hogy az ő sportáguk nem versenysport, cél a hagyományőrzés, a világon egyedülálló klasszikus magyar kardvívás újraélesztése.

A színvonalas produkciókkal gyorsan telt az idő, fogyott a víz és a szörp, de nagy népszerűségnek örvendett a fagyis kocsi is, ahol a látogatók és az előadók ajándék gombócokat kaptak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában