Gerelyhajítás

2022.05.17. 11:20

Dobogós helyezést ért el a nemzetközi versenyen Farkas Zsolt, félegyházi parasportoló

Kimagasló sikereket hozott a Jesolóban rendezett Grand Prix a magyar sportolók számára. A paralimpikonokból és utánpótlás-sportolókból összeálló tízfős delegáció a kéthetes tatai edzőtábort követően utazott Olaszországba, ahol több dobogós helyezés mellett egy világcsúcs is született távolugrásban, Ekler Luca révén. Farkas Zsolt kiskunfélegyházi tűzoltó főtörzsmester is dobogós eredménnyel zárta a versenyt. Lábsérült kategó­riában gerelyhajítás versenyszámban lett harmadik.

Vajda Piroska

Farkas Zsolt gerelyhajításban lett dobogós az első nemzetközi versenyén. Beküldött fotó

Farkas Zsoltnak a magyar válogatott tagjaként ez volt az első nemzetközi megméretése. Hazánkat vele együtt tíz versenyző képviselte, melyből öten nemzetközi klasszifikáción vettek részt. Sajnos az első versenynapra lehűlt a levegő és esőben álltak rajthoz a legjobb paraatléták. A legeredményesebben Ekler Luca (T38) paralimpiai bajnok távolugró szerepelt, aki kedvenc versenyszámában világcsúccsal diadalmaskodott. Kiemelkedő teljesítményt nyújtott még Biacsi Ilona (T20), Takács Adél (T20), Farkas Zsolt (F57) és Mészáros Ákos (T37), akik egyéni csúcsukat megközelítették vagy túlszárnyalták. 

Mint arról korábban beszámoltunk, Farkas Zsolt alig egy éve, egy súlyos motorbaleset következtében elvesztette a bal lábát. A 34 éves félegyházi tűzoltó egy pokolian nehéz év után újult erővel, új célokkal vágott neki az idei esztendőnek. Januártól gőzerővel készül a versenyekre, szeretne ugyanis kvótát szerezni a paralimpiára. Az olaszországi verseny a felkészülés egyik állomása volt, jó lehetőséget biztosított arra, hogy felmérjék a nemzetközi erőviszonyokat. 

Hírportálunknak elmondta, vegyes érzelmekkel tért haza a Jesolóban megrendezett para­atlétikai Grand Prix versenyről. 

Maximalista lévén jobb eredményt szeretett volna elérni. Bár mindenki elégedett volt Zsolttal, ő mégis úgy látja, nagyon sokat kell még fejlődnie ahhoz, hogy elérje a kitűzött céljait. Ezért hazatérése után sem ül a babérjain, hanem még keményebb edzéseken készül a következő versenyére. Farkas Zsolttól azt is megtudtuk, hogy paraatlétaként egyelőre még a versenyhelyzeteket is meg kell szoknia. Lábsérültként ugyanis egy speciális székhez rögzítve kellett gerelyt hajítania és súlyt löknie, ami a korábbi versenyzői múltjához képest teljesen új szituáció. 

Farkas Zsolt a balesete előtt is rendszeresen járt versenyekre. A tűzoltóságnál töltött évek alatt már bebizonyította, hogy kivételes fizikai és pszichikai terhelhetőséggel rendelkezik. A sportversenyeken induló csapat állandó tagjaként rendszeresen dobogós helyezéseket ért el. Mivel a sport mindig is az élete része volt, lábsérültként sem akarta a sportolást abbahagyni. Azt vallja, hogy a sport kitartásra nevelte. Arra, hogy semmilyen helyzetben nem szabad feladni. 

Nagy Viktor edző elégedett az eredménnyel

Nagy Viktor edző szerint a vártnál is jobban sikerült az olaszországi verseny. A baon.hu érdeklődésére elmondta, Zsolt gerelyhajítással kezdte az első versenynapot. Annak ellenére indult el ebben a számban, hogy eredetileg súlylökésre készültek. A versenyt megelőző edzőtáborban még csak próbálgatták a gerely­hajítást, 25 méteres távot tűztek ki Zsoltnak, aki ezt túlszárnyalva 26,5 métert dobott, és így a harmadik legjobb eredményt érte el ebben a számban. 

A súlylökés volt Zsolt fő versenyszáma, amiben negyedik helyezett lett, ugyanakkor egyéni csúcsot lökött. Korábban 9,29 méter volt az egyéni csúcsa, most pedig 9,48 méteres eredménnyel zárta a versenyt. Nagy Viktor hozzátette: Zsolt nagyon sokat fejlődött az elmúlt hetekben, egyre erősebb, és határozottabbak a mozdulatai. Úgy véli, idén sikerül a 10 méteres távot elérni. Rövid pihenő után már a következő nemzetközi viadalra készülnek, ami június elején lesz Párizsban, ahol ismét rangos mezőnnyel mérhetik össze tudásukat a magyar válogatott tagjai. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában