Röplabda

2022.03.18. 09:54

Győzelemmel kezdett a Kecskeméti RC

Csütörtök este megkezdődött az Extraliga negyeddöntője a Kecskeméti RC számára, mely a fővárosba látogatott, ahol a MAFC volt az ellenfél. A KRC szoros szettekben, de összesítésben 3-0-os sikerrel abszolválta a három győzelemig tartó párharc első felvonását.

Nyitray András

Nagy József időkérés közben Fotó: Bús Csaba/archív felvétel

Az első szett kiegyenlített játékkal indult, a KRC főleg kubai légiósainak hála, folyamatosan tapadt a MAFC-ra. Egy-két pont volt a hazai előny, de a Kecskemét nem szakadt le, rendre visszajött és egyenlített. Fundora pontjai és Szabó sikeres sánca után állt be némi fordulat, hiszen vezetéshez jutott a Kecskemét, amit hazai időkérés követett (15-16). A KRC innentől nem engedte ki kezéből az előnyt, Argilagos és Fundora remeklésével magabiztos hajrával húzták be a szettet (20-25).

 

A második játszma még nagyobb izgalmakat hozott. A MAFC sokáig ismét stabil előnyben volt, de hiába vezettek nem egyszer három ponttal is a fővárosiak, a KRC kullancsként tapadt rájuk. 17-17 után történt némi fordulat, innentől ugyanis a vendégek nem kerültek már hátrányba a nagyon kiélezett végjátékban, melyet végül Szidiropulosz sánca zárt le (27-29).

 

A harmadik játszma hullámzó játékot hozott, mert bár ezúttal a Kecskemét sokkal jobban kapta el a rajtot (0-3), a MAFC nem adta fel, és végül a szett közepén vezetett is (13-12). Ez volt azonban az utolsó pillanat a negyeddöntő első mérkőzésén, amikor hazai vezetés állt az eredményjelzőn, a Kecskemét ugyanis megint nagy hajrát vágott ki, és végül 19-25-re nyert, ami összesítésben 3-0-os győzelmet ért.

A három nyert mérkőzésig tartó negyeddöntőben ezzel a KRC vezet 1-0-ra, a második meccsre hétfő este 19 órakor kerül sor Kecskeméten a Messzi István Sportcsarnokban.

Nagy József, a KRC vezetőedzője: – A mérkőzés elején kicsit nehézkesen indult a játékunk, de ahogy haladt előre a mérkőzés, egyre jobban magunkra találtunk. A második szett a végletekig kiélezett csatában dőlt el. A harmadik szettben sikerült előnyt kialakítva végig menetelnünk a mérkőzés végét jelző sípszóig. Gratulálok a srácoknak, de készülünk a következő mérkőzésre.

 

MAFC-BME–Kecskeméti RC 0–3 (20–, 27–, 19–)

Budapest, Folyondár utca, 60 néző. V: Ujházi, Kiss Z.

MAFC: Gálvez 1, Godoi 14, Lescay 12, Szabó Barna 1, Krupánszki 10, Eke 7. Csere: Pápai, Bozóki Bendegúz (liberók), Szabó Bence, Szabó Balázs 4. Vezetőedző: Nagy Péter.

KECSKEMÉT: Baserio 4, Sidiropoulos 3, Fundora 12, Szabó A. 12, Argilagos 23, Gebhardt N. 3. Csere: Török Zs. (liberó), Tomanóczy 3. Vezetőedző: Nagy József.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában