Labdarúgás / Galériával

2022.01.29. 17:15

Túl van az első felkészülési meccsén a Tiszakécske II

Lejátszotta idei első felkészülési mérkőzését a Tiszakécske megyei I. osztályú csapata. Az ellenfél a Békés megyei, szintén megyei I. osztályban játszó Szarvas gárdája volt.

Szentirmay Tamás

A Tiszakécske ellenfele a Szarvas gárdája volt

Forrás: Szentirmay Tamás

Fotós: Szentirmay Tamás

Az első félidőben jól mozgott és csapatként is jól funkcionált a hazai pályán játszó Tiszakécske. Jók voltak a letámadásaik, presszionálni is tudták az ellenfelüket. 

– Ez egy igazi előkészületi találkozó volt, azért vannak ezek a mérkőzések, hogy kijöjjenek a hibák, ami a második félidőben ki is jött, mondta Bagi Gábor a tiszakécskeiek edzője. – Kicsi dolgokon múlik ilyenkor sok minden, mert fejben fáradtabb lehet a játékos a terhelés miatt. A második játékrészben páran nem tették bele a játékba azt, amit megilletett volna ez a napsütés délután. 

Persze ilyenkor nem azt kell nézni, hogy január 29-én hol tart a csapat, hanem március 6-án, a bajnokság kezdetén tartsunk ott, ahol szeretnénk. 

Ilyen összeállításban még nem játszottunk, de szerintem nem is fogunk. Ez most erre volt elég. Voltak, akik elfáradtak, mert a héten nagyobb volt a terhelés. Egy amatőr csapatnál, azon kívül, hogy a futó teljesítmény megfelelő volt, első felkészülési mérkőzésen, messzemenő következtetést nem lehet levonni. Lehet, hogy a két csapat a felkészülésnek nem is egyforma periódusában tart. Nálunk vannak olyan játékosok, akik alig edzettek még, míg mások már jóval többet. Ez látszott most is. A felkészülés arra van, hogy minél több játékos kerüljön egy szintre, hogy a bajnoki mérkőzésen ne legyen ezzel probléma, hangsúlyozta Bagi Gábor.

Tiszakécske II–Szarvas 3–6 (1–1)

Tiszakécske: Czakó – Steklács, Hoffmann, Horváth A., Tóth M., Szólát, Klemenc, Oberna, László, Szabó Á., Tóth K. 

Cserék: Cseh (kapus), Illés K. Domonics, Jelenfi I., Alberti D. 

A hazaiak gólját Oberna, Illés, és Szólát szerezte.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában