labdarúgás

2021.10.02. 09:23

Rangadót vív a Félegyháza a Nyárlőrinccel

Összefoglaltuk, mely labdarúgó mérkőzések lesznek a hétvégén.

Vincze Miklós

Rónai Antal (Dusnok)

Fotó: Szentirmay Tamás

Kis túlzással még ma is emlegetik azt az ünneplést, amit a bajnoki cím megszerzése után a Kunbaja délvidéki játékosai csaptak, aki viszont ismeri a dusnokiakat, tudja, hogy ha valakik, hát ők mulatás és ünneplés terén állják a sarat a határ menti légióval. Hogy az idény végén ki fog ünnepelni, az csak hónapok múlva fog kiderülni, ráadásul a riválisok abban reménykednek, hogy akár más is beleszólhat még ebbe a csatába, egy biztos: ünneplő lesz a hétvégén, futballünnep, hiszen vasárnap a jobb gólkülönbséggel éllovas Kunbaja érkezik a 2. Dusnokhoz vendégségbe. A Baja szívesen közelebb lopózna hozzájuk, ehhez Mélykúton kellene behúznia a pontokat.

Az Északi csoport is kiállítja egymás ellen két legjobbját, hiszen ott is az első és a második játszik egymással, annyi különbséggel, hogy itt az éllovas Kiskunfélegyháza II. a vendéglátó, és a 2. Nyárlőrinc a vendég. Fociünnep lesz ez is a javából. A +. Kerekegyházára Kunszálláson vár egy mindenre, pozitív és negatív meglepetésre is képes csapat, a 4. Kiskunmajsa a Hírös-Épet szeretné legyőzni.

Rónai Antal (Dusnok)
Fotó: Szentirmay Tamás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában