labdarúgás

2021.07.28. 13:37

Harminc év után visszavonul Csorba Gábor, de a focival nem szakít

Harminc éves játékos-pályafutását zárta le az idény nyáron Csorba Gábor a Szabadszállás kapusaként, a sporttól és a labdarúgástól nem szakad el.

Vincze Miklós

Csorba Gábor számára már kiskorában adta magát, hogy valamilyen sportot űzzön, hiszen sportos családban nevelkedett, bár a sportág tekintetében szakított a családi hagyományokkal. – Az édesanyám kézilabdázott, az édesapám kosárlabdázott, én viszont a labdarúgásra adtam a fejem – tekint vissza. – Kisgyermekként kezdtem el focizni a nevelőegyesületemben, a Szabadszállás SE csapatában, Buzási Balázs edzősége alatt. Igazából most, hogy a végén visszatekintek, lep meg engemet is igazán, hogy milyen hosszúra nyúlt a pályafutásom. Hiszen három évtizedet fociztam végig, és csak az idén nyáron akasztottam szögre a futballcsukát és a kapuskesztyűt, legalábbis versenyszinten. Szerencsére a pályafutásom során számos szép sikerben volt részem.

Bár ez a pályafutás nem csak Szabadszálláshoz kötődik, de a hálóőr távolról sem volt vándormadár. – A középiskolás éveimben a Nagykőrösi Toldi ISK-ban játszottam, illetve eltöltöttem négy és fél évet a Kunadacsi KSE csapatában is, de azért a pályafutásom oroszlánrésze a Szabadszálláshoz kötődött.

A Szabadszállás mellett Kunadacs is mindmáig a szíve csücske.

– Az adacsi évek alatt, amelyekre jó szívvel emlékszem vissza, egy alkalommal emlékezetes körülmények között nyertünk bajnoki címet a megye háromban. Felejthetetlen marad az a díjkiosztó, amikor az érmek egy falunap keretében kerültek átadásra, több száz ember előtt. De nem csak ezt az egy érmet őrzöm az adacsi időkből, kijutott még két ezüst- és egy bronzérem is a G. Nagy László vezette csapattal.

Fotó: Vincze Miklós

Akkoriban a helyi általános iskolában tanított, valamint a Kunadacsi Barangoló újság sportrovatát szerkesztette.

– A legnagyobb sikereket persze Szabadszálláson értem el, ha jól számolom, három arany-, hét ezüst- és két bronzéremmel, valamint a sikereim közé sorolom azt is, hogy 2017-ben egyedüli megyei másodosztályú csapatként feljutottunk az országos főtáblára a Magyar Kupában. A labdarúgó pályafutásom az idei idény végén nem is zárulhatott volna szebben annál, mint hogy az immár megyei első osztályú gárda tagjaként újra megyei kupadöntőt játszhattam. Sajnos ezüstérmesként zártunk. A legjobban a lefújás után bántott a vereség, de előtte is büszke voltam, hogy sikerült döntőbe jutnunk, és utólag is értékes az ezüstérem.

Civilben sem került kibírhatatlanul messze a sport világától, hiszen testnevelő tanár. – Jelenleg a dömsödi Széchenyi István Általános Iskolában dolgozom testnevelő tanárként, nagyszerű infrastrukturális körülmények között, kiváló közösségben, amelyben a csapatjátékos erényemet tudom kamatoztatni, és amelyben emberileg és szakmailag is megbecsülve érzem magam.

Tanárként a tanítványai előtt sem titkolja a sporttal való kapcsolatát, a sportért való rajongását.

Jól mutatja ezt az a kedves emléke, amely a tavaly elballagott osztályához kötődik, ez az emlék ugyanakkor azt is elárulja, hogy sport tekintetében Csorba Gábort nem csak a futball érdekli. A tanítványai még azt is tudták, hogy a tanár úr szíve melyik kézilabda csapatért dobog. – Attól az osztálytól egy életre szóló ajándékot kaptam búcsúzóul, egy általuk aláírt, nagy méretű bekeretezett MOL-Pick Szeged szurkolói mezt, amely azóta is ott díszeleg a szobám falán.

A diákjait a sportba is mindig igyekezett bevonni. Ezzel kapcsolatos élménye volt, amikor egy volt tanítványával együtt szurkolhattak egy kupadöntőn. Ezt a történetet az teszi igazán érdekessé, hogy a tanár úr később aztán a tanítványát biztathatta egy kupadöntőn. – Egy kunadacsi kötődésű volt diákommal, Máté Zsolttal 2014. május 25-én, egy vasárnapi napon szurkoltuk ki a Puskás Stadionban az Újpest–DVTK Magyar Kupa döntőben a lila-fehéreknek a győzelmet. Ezek fényében leírhatatlan, hogy mit éreztem az idén, amikor az idei kupadöntőben ő saját maga emelhette fel játékosként a serleget a kedvenc együttese mezében. Minden diákomnak pozitív példaként szoktam felhozni Zsolt életútját. Nagyon büszke vagyok rá is, de az összes többi tanítványomra is.

Csorba Gábor álma:

Kevesen tudják, de szabadidőmben szoktam szurkolói dalokat is írni. Egy összeállítást küldtem is a szegedi vezetői kézidrukkereknek, akiknek nagyon megtetszettek a költemények, pozitív visszajelzést kaptam tőlük. Nagy álmom válna valóra, ha ezek közül akárcsak egy is elhangozhatna telt ház előtt az új Pick Arénában.

A labdarúgástól ugyanakkor hivatalos minőségében sem szakadni el, hiszen a közelmúltban a játékvezetői pálya rögös útjára is rálépett.

Fotó: Gulyás Sándor

– Még a középiskolás éveim alatt Nagykőrösön szereztem meg a versenybírói, játékvezetői képesítést, de akkoriban még nem működtem. Három évvel ezelőtt azonban egy közös munkahelyen dolgoztam a FIFA kerettagú NB I.-es játékvezetői asszisztensként működő Bornemissza Norberttel, aki beinvitált a kecskeméti játékvezetői csoporthoz, melynek a mai napig is aktív tagja vagyok. Ennek köszönhetően ma már dirigensként is láthatnak a pályán, játékvezetőként és asszisztensként egyaránt. Az utánpótlás mérkőzéseket általában vezetni szoktam, azokon tudom kamatoztatni nevelői céllal a pedagógusi vénámat, míg a felnőtt mérkőzéseken játékvezető asszisztensként működöm közre. Hálás vagyok a dömsödi iskolavezetésnek azért, hogy rendkívül rugalmas módon, empatikusan, segítőkészen állnak hozzá a sportéletemhez, így tudtam hétköznapi fordulókban is játékosként vagy játékvezetőként tevékenykedni, ugyanis az idei esztendőben nagyon sok hétközi mérkőzés volt a járványhelyzet miatt.

Egyeztetésre nem csak a tanári pálya és a sport közt van szükség, hanem a sport terén is, ütközések ugyanis ott is előfordulhatnak, ha valaki egyszerre több vasat tart a tűzben. – Idén május 19-én egy szerdai nap folyamán asszisztens voltam a délutáni 17 órára kiírt Kerekegyháza II.-Izsák megye II. osztályú mérkőzésen, miközben a Megyei Kupa első fordulójában aznap 18 órára volt kiírva a Szabadszállás–Akasztó meccs. Utóbbira a hazai oldalon beírtak játékosként a jegyzőkönyvbe, mivel csak egy kapusunk volt. A kereki mérkőzés után csörgött a telefon, a vonal másik végén Pandur László, a Szabadszállás szakmai igazgatója közölte, hogy azonnal menjek, mert a 10. percben megsérült Nagy Róbert, az első számú kapus, és be kellene állni a helyére. A közlekedési szabályokat betartva, viszont időt spórolandó játékvezetői szerelésben siettem lóhalálában a kupameccsre. A szünet végére már oda is értem, az asszisztensi szerelésemre ráhúztam a kapusmezt, felvettem a sípcsontvédőt, a kapuskesztyűt, lejelentkeztem a játékvezetőknél, majd beálltam és rögtön két bravúros védést mutattam be, amit a közönség tapssal, Laci bá pedig kalapemeléssel, pontosabban az ő esetében sapkaemeléssel honorált.

Végül kapott gól nélkül lehoztuk a mérkőzést és továbbjutottunk.

Ha a játékkal már fel is hagyott, továbbra is több vasat tart a tűzben, hiszen ma már edzőként is működik. – 2014-ben végeztem el a Grassroots C licenc edzőképző tanfolyamot, és az utánpótlás területén tevékenykedtem már a Bozsik-programban, Ágasegyházán. Jelenleg asszisztens edzői feladatokat látok el Szabadszálláson igyekszem segíteni Pandur László szakmai igazgatónak és Sümegi József pályaedzőnek. Elsősorban a szervezési feladatokban, technikai dolgokban, háttérmunkákban veszem ki a részemet, de edzőként is vannak terveim.

És vajon az, aki ennyi szálon kötődik a labdarúgáshoz, mit csinál, amikor akad egy kis szabad ideje? Hát focizik. – Heti két alkalommal szokott összejönni egy csupa szív, jó humorral megáldott társaság, a szabadszállási Barátok FC kispályás focicsapat, melynek jómagam is tagja vagyok, és a kerekegyházi focibarátokkal kiegészülve nagyon jó kedélyű, izgalmas mérkőzéseket szoktunk játszani egymás közt, majd utána a harmadik félidőben pedig a törzshelyünkön szoktuk jó hangulatban kivesézni az aktuális dolgokat.

Fotó: Tóth Zsolt

Csorba Gábor példaképe

– Sokan meglepődnek ezen, de akire példaként tekintek, az nem más, mint Csapó Attila, akit mindenki „Csapszi” néven ismer a kézilabda berkekben, ugyanis ő közel húsz éve vezeti a Pick Szeged kézicsapatának szurkolótáborát, amely világszerte méltán elismert, és ezt nagyban neki is köszönhető. Tele van lelkesedéssel, tűzzel, szenvedéllyel, alázattal, motivációval, győzni akarással, pozitív életszemlélettel, valamint jó humorral. Ezek a dolgok magával ragadják a többi embertársait is. Nagyban segít egységet teremteni a szurkolók-csapat-vezetőség közt, magyarán szólva egy igazi vezére a közösségének. A tanári pályán a felsorolt tulajdonságok által próbálom megteremteni a pedagógus-diák-szülő hármas egységet, hiszen a célunk közös. Úgy vélem, ha látják ezeket az erényeket rajtam, akkor egy emberként állnak be mögém/mellém. Nagyon fontosnak tartom, hogy mindenhez pozitívan álljunk hozzá, igyekszem feléjük pozitív energiát, életszemléletet sugározni. Törekszem arra, hogy hogy elhitessem, megértessem velük, hogy közösen együtt nagy dolgokra lehetünk képesek. Én olyan egységben hiszek, ahol mindenki egyenlően értékes, és amelyben mindenki önmagához képest a lehető legtöbbet adja a közösséghez. Főiskolás hallgatóként ez is kezdett tudatosulni bennem, amikor beléptem az újszegedi sportcsarnokba.

 

Ezek is érdekelhetik