Kézilabda

2020.02.17. 18:48

Győzött és második a KTE

Megkezdte a tavaszi szereplését a Kecskeméti TE-Piroska Szörp és a Mizse KC a férfikézilabda NB I./B Kele­ti csoportjában. A KTE-Piroska Szörp hazai pályán biztató formát mutatva győzött, a Mizse KC alulmaradt Békésen.

Vincze Miklós

Sipeki Levente (labdával) parádés játékkal és kilenc góllal mutatkozott be

Forrás: PN

Fotó: Bús Csaba

Szép számú közönség előtt, remek hangulatban indult a KTE első idei bajnoki mérkőzése. Az első két gólt a vendégek szerezték. A 7. percben már 5–2-es vendégelőnyt mutatott az eredményjelző, két percre rá azonban már 6–6 volt az állás. Ezt követően néhány percig fej fej mellett haladtak a csapatok, majd a KTE-nek a 22. percre sikerült egy négygólos előnyt felépítenie, amelyet a rutinos játékosokkal teletűzdelt, szívós hatvani gárda a félidő végére ledolgozott, így 17–17-es állásnál vonultak pihenőre a já­tékosok.

A második játékrész elején válasz nélkül három gólt szereztek a Heves megyeiek, ám a hazai publikumnak még ideje sem volt arra, hogy megriadjon, ugyanis a KTE a következő kilenc percben egy 8–1-es periódust produkált. A 43. percben így már négy góllal a hazai gárda vezetett, és ebből az előnyből már nem is engedett egészen a végéig, sőt, a záráskor hatgólos különbséggel húzta be a mérkőzést a hazai csapat, amelynek a legfrissebb igazolása, Sipeki Levente nemcsak kilenc góljával, de szinte minden megmozdulásával bizonyította, hogy komoly erősítést jelent a kecskeméti gárda számára. Járt a lefújáskor a vastaps, szépen kezdődött a hírös városiak számára a tavaszi idény, imponált a csapat is a közönségnek, de minden bizonnyal a lelkesen szurkoló közönség is a hazai csapatnak.

– Véleményem szerint az első félidőben is domináltunk – nyilatkozta a lefújást követően Bencze József, a hazaiak vezetőedzője. – Támadásban volt egy jó periódusunk, amikor meg tudtuk futni a Hatvant, akkor három-négy gólos előnyre sikerült szert tennünk, csak aztán azt sajnos elég könnyen le is adtuk, tehát a koncentrációnk elég hamar alábbhagyott. A második játékrészben viszont már egyre több gólt értünk el a gyors kontráinkból, és ezzel a magunk javára tudtuk fordítani a találkozót. A védekezéssel nem vagyok teljesen elégedett, vannak hibáink, nagyon soknak találom a bekapott 32 gólt, viszont az elöl szerzett 38 gól önmagáért beszél. Próbáljuk a védekezésünket feszesebbé és keményebbé tenni.

Kecskeméti TE-Piroska szörp–Hatvani KSZSE 38–32 (17–17)

Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok, 700 néző. Vezette: Kovács T., Mándli.

KTE: Podoba – Csordás 2, Kátai 2, Bíró 3, Tóth N. 4, Füstös 4, Berkes 1. Csere: Szél – Nagy M. 3, Sipeki 9, Szrnka 2, Mazák 3, Ács 2, Kis D. 3. Edző: Bencze József.

Kiállítások: 12, ill. 10 perc.

Hétméteresek: 2/2, ill. 4/3.

Sipeki Levente (labdával) parádés játékkal és kilenc góllal mutatkozott be
Fotó: Bús Csaba / PN

A Mizse KC az őszi idényben a nála három egységgel kevesebbet gyűjtő Békés vendége volt. Jól kezdtek a mizseiek, az 5. percben már 4–0-ra vezettek, de még a 11. percben is négy volt a vendégelőny. A 19. percre aztán ledolgozta a hátrányt a Békés, sőt, a vezetést is átvette, így kétgólos hazai előnnyel, 15–13-as állással fordultak a csapatok. A vezetést ezt követően a hazai együttes a mérkőzés végéig megőrizte, pedig nemcsak a játékrész elején, hanem az 57. percben is sikerült Jakab László fiainak egy gólra megközelíteni a hazai csapatot, amelynek a dolgát egy kizárás is nehezítette, többre azonban nem futotta a vendégektől.

– Ismételten magunkat vertük meg – nyilatkozta a mérkőzést követően a lajosmizseiek mestere, Jakab László. – Ennyi hibával nem lehet mér­kőzést nyerni! Gratulálok az ellenfélnek.

Optimum Solar-Békési FKC–Mizse KC 29–26 (15–13)

Mizse KC: Csernyik –Vancsics 5, Benke 1, Szajbert 1, Scheuring 3, Bán 4, Horváth 1. Csere: Lengyel, Fehér, Bujdosó, Laurinyecz, Petrik-Varga 2, Kiss 6, Keresztes 2,Tóth, Zsolnai 1. Edző: Jakab László.

Kiállítás: 16 perc (egy kizárás), illetve 10 perc.

Hétméteresek: 3/2, ill. 4/4.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában