Kecskemét / galériával

2020.02.02. 08:55

A sportolóit köszöntötte a hírös város

Az idén február elsején tartották a sportnapot Kecskeméten. Délután száznegyvenhét sportolót, valamint az edzőiket köszöntötte Szemereyné Pataki Klaudia polgármester a Hírös Agóra Kulturális központban, este, a sportbálon pedig tizenhat kategóriában osztották ki az Év Sportolójának járó díjakat.

Vincze Miklós

Fotó: BUS CSABA

A délutáni programot a TST tánciskola nyitotta meg, majd Szemereyné Pataki Klaudia méltatta azt a megannyi munkát és lemondást, amit a jó teljesítmény elérése az élsportolóiktól és edzőiktől kíván. A tavalyi esztendőben a birkózás, a súlyemelés és a judo lett Kecskeméten a legeredményesebb sportág, a csapatjátékoknál pedig a röplabda és a kosárlabda szerezte a legtöbb érmet. A polgármester köszöntője után a díjakat Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester és Bogasov István önkormányzati tanácsadó adta át.

Este pedig következett a sportnap záróprogramja, a 24. alkalommal megrendezett sportbál, amelyen tizenhat kategóriában osztották ki az Év Sportolójának járó díjakat.

Az Év Sportolói, 2019:

Az év felnőtt férfi versenyzője: Gálik Máté Benjamin ju-jitsu versenyző (Tatami Centrum Sportegyesület)

Az év felnőtt női versenyzője: Blaszák Lilla búvárúszó (BÁCSVÍZ KVSC)

Az év felnőtt csapata: Kecskeméti Röplabda Club Kft. férfi röplabda csapata

Az év utánpótlás fiú versenyzője: Kolonics Milán búvárúszó (BÁCSVÍZ KVSC)

Az év utánpótlás leány versenyzője: Ujfalvi Lili birkózó (Kecskeméti TE)

Az év utánpótlás csapata : Junior Sport Kft. fiú, gyermek röplabdacsapata (Junior Sport Kft.)

Az év edzője: Tihanics Tibor birkózás (Kecskeméti TE)

Az év fogyatékkal élő férfi sportolója: Boronkay Péter triatlonos (Mercedes-Benz Gyár KMSE)

Az év fogyatékkal élő női sportolója: Szvitacs Alexa (Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér)

Az év szenior férfi versenyzője: Nagy Noel súlyemelő (Kecskeméti TE)

Az év szenior női versenyzője: Pászti Edit triatlon (Kecskeméti Első Sor Egyesület)

Az év egyéni sportág felnőtt csapata: KTE, súlyemelő szakosztály

Az év egyéni sportág utánpótlás csapata: BÁCSVÍZ KVSC 4X100 m-es gyorsváltó serdülő fiú úszócsapata

Az év csapat sportág utánpótlás fiú versenyzője :Bogdán Bence röplabdázó (Kecskeméti Röplabda Club Kft.)

Az idei életműdíjat Grosán Pál, testnevelő tanár, edző, atléta kapta, az év sportmédiája díjat pedig a kesport szerkesztősége.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában