Világklasszisokkal dolgozott a bajai edző

Fészket rak, az egész éves tekerésnek köszönhetően fogyott, elégedett, és nem készül Tokióra. Egyebek mellett erről is beszélt Pass Ferenc, a Bajai Spartacus úszószakosztályának vezetőedzője. Olimpián még csak nézőként járt, a londoni paralimpián viszont tanítványa közelében élhette át a sikert. Régen kinőtte a fiatal vidéki edző titulust az úszószövetség elnökségi tagja, aki évtizedek óta csaknem folyamatosan készíti fel a világszínvonalú produkciókra képes sportolóit Klocker Edittől Kalmár Ákosig, Hosszú Katinkától Vereczkei Zsoltig.

– Korán kelő?

– Hatkor csobbanással kezdődik az edzés, háromnegyed 5-kor csörög az óra. Az én koromban már egy óra szöszmötölésre van szükség.

– Gyerekként úszóedző akart lenni?

– Nem. Nem is sportoltam, iskolai versenyeken mozgolódtam, megyei diákolimpiai 4x100-as síkfutásban ezüstérmes váltó tagja voltam. Baján születtem, Szekszárdon nőttem fel, az utcánk végén kezdődtek a szőlőhegyek, ott éltük az életünket, kúsztunk-másztunk, felső tagozatosként néptáncoltam. A nyarakat a nagyszülőknél töltöttem, főleg a Sugovicán, középiskolába a Bélába jöttem angol tagozatra, először kosaraztam, majd kajakozni kezdtem.

– Friss diplomás testnevelőként könnyű volt elhelyezkedni?

– Szerencsém volt, a Központiba kerültem, ahol megkaptam az iskola rémeit, akikkel a mai napig jó kapcsolatban vagyok. Egykori tanítványaim ma a gyerekeiket hordják az uszodába.

– Ki más kaphatta volna őket, mint a fiatal, fülbevalós tesitanár?

– A fülbevaló abszolút lázadás volt. Ez a rendszerváltás időszaka, a tavaszi szünetben kilövettem a fülem, kolléganőim csak hetekkel később vették észre. Akkor a testnevelés tagozaton másodiktól nyolcadikig szaktanárok foglalkoztunk a gyerekekkel. Volt egy évfolyam, ami nagyon a szívemhez nőtt, viszont közben családi vállalkozást indítottunk, én vittem a sportboltot, ami akkor anyagilag is jobban megérte. A '88-as szöuli olimpia történéseit a tagozatos diákokkal és Kiss Laci kollégámmal együtt izgultuk végig egy hordozható kistévén. Egerszegi Krisztina győzelme kapcsán megfogalmazódott bennem, hogy én is olimpikonokat szeretnék nevelni. Nem edző, hanem nagyon sikeres edző akartam lenni. Közben páran középfokú edzői tanfolyamot végeztünk Szekszárdon, 1990-re. Jártam az uszodába, ahol szóltak, hogy edzőt keresnek, ráadásul Bakos Laci bácsi a versenyzőkorosztály helyett a kisebbekkel szeretett volna dolgozni, így rögtön megkaptam a 13-15 éveseket. Köztük Klocker Editet, aki remek adottságú kislány volt, okos is, tanulmányi versenyekre járt, zongorázni és mindenre. A korosztályos sikerek után 1995-re az ország három legjobb gyorsúszója és pillangósa között volt, az atlantai olimpiai részvétele biztosnak tűnt. Edzőtáborokba vitték a válogatottal, zöldfülű vidékiként én mindig itthon maradtam, de ezzel nem volt gondom. Aztán májusban Edit Budapestre költözött. Atlantába kijutott ugyan, aztán más irányba fordult az élete. Pár éve az egyik bajai üzletben futottunk össze. Filmszerű volt, mert a sorok közt egyszer megpillantottam egy gyönyörű, sudár hölgyet, aki ismerősnek tűnt és felkaptam a fejem. Vagy 20 év után megörültünk a viszontlátásnak.

– Közben már paralimpiai bajnokként megérkezett Vereczkei Zsolt…

– Csak néztem, mint hal a fazékból. Nem igazán tudtam, mit fogunk egymással kezdeni. Ő akkor 15 éves gyerek volt, én meg tudatomon kívül megvalósítottam az integrációt. Beraktam a csapatba és bevallottam neki, hogy dunsztom sincs róla, mi jön ki a dologból, de az úszás az úszás. Amikor más 100-at úszik, akkor ő 50-et vagy 75-öt, ez volt a kérdés. Aztán megtaláltam az arányokat, a fő versenyei előtt pedig a speciális munkát végeztük. Viszont Klocker Edit távozása után megkeseredtem, ifjú titánként elegem lett és befejezettnek tekintettem edzői pályafutásomat. Amit két év múlva már nagyon bántam, akkor a triatlonosoknál kaptam feladatot és az évek után, 2001-től visszakerültem az úszókhoz. Még volt egy sükösdi tanári időszakom 2000–2004 között, ott környezetismeretet is tanítottam két éven át, mert elsősorban testnevelőre volt szükség.

– Tehát Vereczkei ’96-os aranyában már volt munkája…

– Igen, de az atlantai és sydney-i paralimpia idején Paksi László volt az edzője, velem négy bronzot szerzett.

– Visszatérve pedig megkapta Hosszú Katinkát, aki később a világ tetejére jutott. Ő volt a legtehetségesebb úszó a keze alatt?

– Nagyon sok tehetség volt, sokan elkallódtak, lusták voltak. Karrier szempontjából nyilván ő a legsikeresebb, így bizonyára a legtehetségesebb is. De én nem szeretem ezt a szót, mert kitartás, szorgalom és sok egyéb tulajdonság híján nem lehet nagy eredményeket elérni. Szorgalmas, céltudatos, minden munkát elvégző sportoló volt akkoriban is, róla szólt az életem azokban az években. Kijutott 2004-ben és 2008-ban az olimpiára – egyiken sem voltam ott vele –, a korosztályos sikerek után a felnőttmezőnyben is érmeket szerzett, szépen meneteltünk, de kinőtte a csapatot, nem volt edzőpartnere. Súlyingadozása miatt mindig voltak csatáink, de egy serdülővel nem egyszerű. Amikor abba akarta hagyni, próbáltam Amerika felé terelni, a háttérben még lépéseket is tettem, mert az volt az egyetlen igazi kiút. Elmondtam, hogy ott más szellemiséget, csapatot fog találni, akár olimpiai bajnokokkal is készülhet és ott kezdődik az igazi karrierje. Azt elmondtam, hogy a világsztárság küszöbén áll. Azt láttam szükségesnek, hogy ne csak az edzések idején érezze magát úszónak, a szárazföldi munkát vegye komolyabban és kontrollálja a súlyát. Amerikában a beilleszkedés után rátalált erre az útra, 2009 nyarára 12 kilót fogyott és világbajnoki címet szerzett Rómában. Katinkának extrém keringése van, regenerálódó képessége is nagyon jó, ez az egyik titka. Ebben szerepe van annak, hogy serdülőként nem lett agyonterhelve. Persze, ezt úgy kell érteni, hogy az alapozó időszakban néha napi 9-10 kilométeres penzumok voltak. Érdekes volt 2009-ben megünnepelni világbajnoki címét, mert sokévi munka után voltunk, de az i-re a pontot nem együtt tettük fel. Egy idő után megszakadt a kapcsolat, de 2012-ig idehaza a Bajai Spartacus színeiben versenyzett. Manapság nem lehet azt mondani, hogy nincs kapcsolatunk. Glasgow-ban, a rövidpályás vébén még pálinkát is ittunk. A világ egyik legjobb úszónője.

– Nyerhet jövőre olimpiai aranyat, aranyakat?

– Nem lesz egyszerű. Egyet biztos, ha lehet ezt mondani a sportban.

– Kis szünet után újabb világszínvonalú úszó cseperedett fel a Petőfi-szigeti uszodában. Ez hogy lehet?

– Van a szakmai alázat, szorgalom, kitartás. De voltak keserű és nehéz évek, előfordult, hogy hónapokig nem volt fizetés. Szerencsére az úszóiskola beindítása segített, az óvodások vízhez szoktatása és az alapok megismertetése abban is jól jött, hogy egészen fiatalon lássuk az adottságokat. Korábban kimaradtak évjáratok, elfogyott az utánpótlás, ezt ellensúlyozza az úszóiskola, az ovis úszás 10 éve tart. Szokták kérdezni, hogy látok-e új Katinkákat. Volt olyan kislány, akiben az ő mozgását láttam, aztán két év múlva köszönte szépen és befejezte. Kevesen vállalnak 10–12 év munkát. Eljön a serdülőkor, jön a szerelem, egy kis duruzsolás elég és aki nem éppen a munka hőse, az kiszáll. Itt tényleg néha hányásig, ájulásig kell teljesíteni. Ez egy ilyen sport, napi két-három edzés, sok munkát kíván.

– Erre volt alkalmas Kalmár Ákos…

– Régi fotók bizonyítják, hogy eleinte okleveles, aztán dobogós volt, majd annak tetejére állhatott. Fokozatosan jött föl. Ezzel nekem is újra beindult az utazgatás.

– Megy Tokióba?

– Nem megyek. Ákos a napokban Veszprémbe igazol, Rasovszky Kristóffal együtt készül majd a jövőben. Nem lesz versenyzőm az olimpián.

– Fáj?

– Mint amikor a kamasz fiú nyaggatja az apját, hogy vele együtt szeretne a kocsmába menni, de az atya ezt a nagykorúsághoz köti. Aztán eljön a nagy nap, elmennek az ivóba, a gyerek benyit, mire valakitől kap egy nagy pofont és rögtön kiterül. Ezután hazaviszik és majd elmondhatja, hogy járt a kocsmában. Ehhez hasonló érzés van bennem.

– Nem járt olimpián?

– De, a 2004-es athénin, nézőként. Londonban a paralimpián a hivatalos csapat tagja voltam Zsolttal, ez volt az egyetlen. Nem kellemes érzés évekig készülni, aztán más fogja a versenyződ kezét. Egyébként Zsolt felhívott a sikerek után, aztán sírtunk egy sort örömünkben.

– Lehet világszínvonalú munkát végezni Baján?

– A stopper a legjobb edzőpartner, azt kell mindig megverni. Katinka, Milák Kristóf, Kapás Boglárka egyedül készül, napi szinten nincs edzőpartnerük. Ott az edzésterv és az edző, a melót vagy megcsinálják vagy nem.

– Tudja, hogy kik lesznek a következők, akik innen a világszínvonalig fejlődnek?

– Van egy 12-14 évesekből álló jó kis csapat. Meglátjuk, most jönnek a nehéz évek, egyre több lesz a meló és ezekre a gyerekekre az iskola rendkívüli terheket rak. Agyrém, hogy szinte egész nap iskolában vannak. Mi fél 2-ig voltunk, esetleg szakkörre visszamentünk, de jutott idő fotószakkörre, néptáncra. Tanulni is tudtunk és emberré is váltunk.

– Jó lenne egy 50-es uszoda Bajára?

– Jó lenne egy 50-es, de nem kell 50-es. Legyen egy 25-ös 8-10 pályával és újuljon meg a jelenlegi, ami szolgálhatná a sportolni vágyókat. Ma ők alig tudnak pályához jutni. Nagyon kéne uszoda, de egy 50 méteresnél a fenntartással még inkább számolni kell, ami nem olcsó mulatság. Viszont sok helyen az uszoda és a jégpálya összetartozik, ami egyik helyen hűt, az a másiknál fűthet.

– Elégedett ember?

– Persze. Szerencsés vagyok, mert találtam olyan tanítványokat, akikkel lehetett komoly munkát végezni és válogatottak lettek. Sínen van az életem, az edzők életjáradékának köszönhetően anyagi biztonságot érezhetek, májusban születik egy újabb lányom, három anyától négygyerekes apa leszek. Most ez kerül előtérbe, illetve a mostanában vásárolt ház kipofozása. Mindezek mellett a biciklizés visszajött az életembe, ennek köszönhetően 10 kilót sikerült ledobni egy év alatt.