2019.10.23. 07:00
Zarándó Péter magyar bajnok lett
Az elmúlt hétvégén Egerben rendezték meg a junior magyar bajnokságot. Zarándó Péter legyőzte hódmezővásárhelyi ellenfelét, így aranyéremmel tért haza Bajára.
Balról: Zarándó Péter, Horváth Justin, Malucan Erik, Gálos Tamás
Forrás: beküldött fotó
A korosztály számára az év legrangosabb versenyén a bajai Mogyi Felsővárosi Ökölvívó SE három junior versenyzővel képviseltette magát, 57 kilogrammos súlycsoportban Horváth Justin, 60 kilogrammban Malucan Erik, 75 kilogrammban pedig a válogatott kerettag Zarándó Péter állt kötelek közé. Horváth Justin és Malucan Erik a megmérettetés második napján véreztek el, az éremért folytatott csatában szenvedtek pontozásos vereséget, így mindketten az 5. helyen zártak. A válogatott kerettag, Zarándó Péter azonban magabiztos bokszolással eljutott a döntőig, és egyhangú pontozással le is győzte hódmezővásárhelyi ellenfelét, így junior magyar bajnokként, aranyéremmel térhetett haza Bajára.
– Péter favoritként érkezett a viadalra, nem is sokan indultak a súlycsoportjában, érzésem szerint lehet, hogy éppen miatta menekültek a potenciális riválisok följebb vagy lejjebb – nyilatkozta a megméretésről Gálos Tamás, a versenyző edzője. – A döntőben egy hódmezővásárhelyi fiút vert meg, egyhangú pontozással. Az, hogy vele elégedett vagyok, nem is kérdés. Ugyanakkor a másik két srác, Horváth Justin és Malucan Erik megfelelően szerepelt, ők ugyanis gyakorlatilag kezdők. Justin élete második, Erik pedig a harmadik hivatalos mérkőzését vívta, és mindketten nagyon szépen helytálltak – értékelt a tréner.
![](https://cdn.baon.hu/2021/12/V1JIeKBZtM2OLkhSA_TMZXqv-sDKfUPo_rzsyycPTHo/fill/960/720/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y1ZWMzOTdjZDcwMzQ4YjE4NWZhYmI2MjI2MTFjOTdm.jpg)
Fotó: beküldött fotó