szabadidősport

2019.03.08. 15:00

Új fitneszterem nyílt Bácsalmáson

A Csongrád Megyei Szabadidősport Szövetség 2018-ban indította el az EFOP projektjét, amelynek célja egyebek mellett a lakosság egészségfejlesztése és a szabadidősport elterjesztése, a sportszolgáltatásokhoz való hozzáférés biztosítása. A szövetség három megyében (Csongrád, Békés és Bács-Kiskun) hatvanöt településen szervez a lakosság számára szabadidősport rendezvényeket.

Vincze Miklós

A gyerekek is otthon érezték magukat

Fotó: Rebenszki Barbara

A szövetség célja olyan, több évtizedes hagyománnyal rendelkező szabadidős sportágak felelevenítése, mint a nordic walking, a lábtengó, az asztalitenisz, a görkorcsolyázás, a kerékpár és a vízi túrák, de komoly hangsúlyt fektetnek a három éve elindított, heti rendszerességű, minden korosztály számára elérhető alakformáló fitneszedzésre is.

A gyerekek is otthon érezték magukat
Fotó: Rebenszki Barbara

E szálon fonódott össze két kezdeményezés. A múlt héten ugyanis Bácsalmáson megnyitottak egy csoportos foglalkozásokra alkalmas fitnesztermet, amely a Mozgolódó nevet kapta, és amely a múlt hétvége óta a bácsalmásiak apraja-nagyjának a rendelkezésére áll, sportolási, mozgási lehetőségeit szélesíti. Magánkezdeményezés ez a bácsalmási projekt, amely szerencsésen találkozott a szabadidősport szövetség törekvéseivel, így a szövetség már a múlt heti megnyitóban is részt vállalt, tovább színesítve azt. Barna Kitti a fitneszterem képviseletében lapunknak elmondta: nagyon örültek annak, hogy a szövetség abból is kivette a részét – egy in body készüléknek az eseményre történő felajánlásával, illetve egy fórum megtartásával –, hogy a fitneszterem mind felnőtteket, mind gyerekeket célzó megnyitója minél színvonalasabb legyen. A szövetséggel közös munka tovább folytatódik, így az ingyenes, alakformáló torna továbbra is az érdeklődők rendelkezésére áll.

A szervezők ugyanakkor hálásak azoknak az előadóknak – Vedelek Zitának, Glaszta Andreának, Kocsis Máriának, dr. Erhard Zelmernek –, akik részvételükkel emelték a megnyitó színvonalát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában