2019.02.16. 17:20
Kikapott, de újra eltüntette az osztálykülönbséget a Baja
Szombat délelőtt a bronzéremért játszhatott a Bajai Bácska FKE férfi kosárlabdacsapata a dr. Hepp Ferenc-emléktornán. Akárcsak az elődöntőben a jóval esélyesebb Veszprém ellen, ezúttal is óriási erőbedobásra kényszerítették magasabb osztályú ellenfelüket, mindössze három ponton múlt a bravúr.
Forrás: hunbasket.hu
Mind a két csapat szeretett volna később játszani, hiszen az azt jelentette volna, hogy a Baja és a Honvéd a döntőben találkozik, ám az elődöntőben mindkét gárda alulmaradt, így szombaton a bronzéremért küzdhettek meg a felek. Küzdelemben aztán nem is volt hiány. A Honvéd egy 10–3-as rohammal kezdte az első játékrészt, az ötödik perctől azonban változott a játék képe, a bajai csapat ugyanis 16–0-s futást produkált, és 22–14-re megnyerte az első negyedet. Ezután rákapcsolt a fővárosi csapat, a 15. percben egyenlített, akkor 28–28 volt az állás. Az ezt követő kiegyenlített játékban a nagyszünetre két pontos előnyt szerzett a Honvéd.
A második félidőt is a Honvéd kezdte jobban, így hét pont előnnyel, 63–56-os vezetéssel várta az utolsó etapot, amelyben ismét feltámadtak a Sugó-partiak. Nem csak egyenlítettek Cservék Csaba tanítványai, hanem 76–75-re a vezetést is megszerezték. A végjáték végül a magasabb osztályú gárdának sikerült jobban, így három ponttal megnyerte a bronzcsatát, a bajaiak azonban, akik eleve nagy meglepetést okoztak a négyes döntőbe jutással, tiszta lelkiismerettel térhetnek haza: mindkét magasabb osztályú ellenfelükkel szemben mindent elkövettek, mindkettővel szoros meccset játszottak, és sikerült eltüntetniük az osztálykülönbséget.
Bajai Bácska FKE–Budapesti Honvéd 78–81 (22–14, 14–24, 20–25, 22–18)
Baja: Nagy D. 17, Pongó M. 12, Pálkerti 3, Jakab 18, Kővágó 11. Csere: Kovács B. 6, Ágfalvi 11, Weidinger.
Honvéd: Horváth Á. 20, Bea 8, Steier, Stefán 11, Debreceni 6. Csere: Valerio 6, Martinez 8, Szalay 11, Fülöp 3, Mucza 4, Hargitai 2, Pintér 2.