Labdarúgás

2018.10.15. 12:24

Döntetlen született a 10. forduló csúcsrangadóján

Két bajnokesélyes csapat találkozott a megyei labdarúgó bajnokság 10. fordulójában, ugyanis Jánoshalma fogadta a Kiskunfélegyházát. A JFC az előző fordulóban vereséget szenvedett, az egész őszt idegenben játszó KHTK viszont négy forduló óta hibátlan, így egy jó mérkőzést vártak a drukkerek.

Vincze Miklós

Rögtön a kezdő sípszó után támadólag lépett fel a hazai csapat, látszott játékukon, hogy feledtetni akarták az előző forduló vereségét. Egy labdaszerzést követően Harnos Zoltán került helyzetbe, és meg is szerezte csapata számára a vezetést már a negyedik percben, 1–0. A Jánoshalma ezt követően visszaállt, kontrákkal veszélyeztettek, egy esetben a kapufa segített a vendégeknek abban, hogy nem született újabb hazai találat. A vendégek játékában is voltak lehetőségek, pontos labdajáratást követően Némedi került ziccerbe a 30. percben, lövése azonban ha centiméterekkel is, de elkerülte a kaput. A 37. percben egy gyors vendégtámadás végén Némedi passzolt Palástihoz, aki középről a védők mögé ívelt, a labdájára érkezett Szabó Attila és öt méterről előre vetődve fejelt a kapu bal oldalába, 1–1. Az első félidő krónikájához tartozik, hogy a 41. percben a hazaiak létszáma megfogyatkozott, a vendéglátók játékosa Kiss Benedek mehetett zuhanyozni a Palásti elleni durva szabálytalanság miatt.

Szünet után a hazaiak harcosabbá váltak, egyáltalán nem látszott a játék képén, hogy kevesebben vannak. A félegyházi csapat játéka picit visszaesett, több labdát eladtak, a hazaiak jól lezárták a területeket. A hazai alakulat az 56. percben ismét megszerezte a vezetést, Harnos szerezte meg önmaga és csapata második találatát, 2–1. Lendületesebb lett a vezetés után a hazaiak játéka, a 74. percben Várda Ákos lőhetett tíz méterről, de Oroszi hárított. A Félegyháza mozgósította az erőtartalékait, sorra vezették támadásaikat, ám a hazai védők rendre útját állták a rohamoknak, érezhető volt, hogy Florin Nenad csapata most már mindenáron szeretné megtartani az eredményt. Hiába, a 85. percben kiegyenlített a Kiskunfélegyháza, Szabó Attila kapott egy hosszú átadást, és rövid labdavezetést követően Urlauber mellett biztosan értékesítette helyzetét, 2–2. Izgalmas lett a hajrá. Röviddel a vendégegyenlítés után Palásti került helyzetbe, szabálytalanul szerelték a tizenhatos vonalán. A játékvezető először büntetőt ítélt, majd miután asszisztensével konzultált, visszavonta, és szabadrúgáshoz állíttatta le a labdát. Koncz Zsolt jól eltalált bombáját a bal kapufa mellett hárították a hazaiak. A záró percekben mindkét csapatnak volt lehetősége a győzelem megszerzésére, de a vendéglátók a kapufát találták el, Koncz Miklós helyzeténél pedig a hazai védők hárítottak hősiesen. Izgalmas, fordulatos mérkőzést láthattak a kilátogató drukkerek. Mindkét csapat győzelemre játszott, de a végén meg kellett elégedniük a döntetlennel.

Jánoshalma–Kiskunfélegyháza 2–2 (1–1)

Jánoshalma, 300 néző, vezette: Holczimmer Tamás (Sebestyén László, Bárth Zoltán).

JFC: Halász (Urlauber, 12.) – Szabó Sz., Balázs D., Stojanovic M., Jesic, Harnos (Farkas P., 76.), Andelic, Farkas D. (Kiss B., 10.), Dordevic, Maravic, Várda. Edző: Florin Nenad.

KHTK: Oroszi – Magony, Koncz Zs., Nagy D. (Zs. Juhász I., 62.), Némedi, Szabó A., Palásti, Tóth, Ábel, Koncz M., S. Juhász (Valkai, 80.). Játékos-edző: Koncz Zsolt.

Gól: Harnos 4., 56., illetve Szabó A. 37., 85. percben.

Sárga: Balázs 65., Jesic 86., Várda 70., illetve Koncz Zs. 21., Nagy D. 50., Valkai 89. percben.

Kiállítva: Kiss B. 41.

Horváth János, a Jánoshalma elnöke: – Nagyon izgalmas, nagyon változatos mérkőzést láthattak a nézők. A hazai csapat elég szerencsétlenül járt, az első percekben kapust kellett cserélnünk sérülés miatt, azután kiállított egy védőnket a játékvezető. Tíz emberrel játszottuk a meccset, vezettünk egy–nullra, majd kettő–egyre, de mivel jó csapattal játszottunk így ennyire futotta. Jó kis rangadó volt.

Koncz Zsolt: – Az ősz folyamán a leggyengébb játékot produkáltuk. Sok eladott labdánk volt, ezért nem bírtuk a magunk javára fordítani a mérkőzést. Sajnálom, hogy sok hibás ítélet született a pályán.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában