erőemelés

2018.10.04. 11:51

Baranyi Elemér is bizonyított Solton

A solti sportcsarnokban rendezték meg a Speciális Olimpia Szövetség regionális versenyét, amelyen a szövetség tagjaiként regisztrált sportegyesületek vettek részt Putnokról, Békéscsabáról, Diósjenőről és Soltról.

Lencsés P. Anna

A versenyen a sportolók több súlycsoportban, guggolásban, fekvenyomásban, felhúzásban mérték össze erejüket.

– A solti megméretés a jövő évi speciális olimpiára való felkészülés fontos állomása, mivel itt van az a két sportoló, akiket már delegáltak erőemelésben, és a tartalékos játékos is. Ezen a versenyen felkészültségükről, fizikai állapotukról is képet kapunk. Az olimpia jövő év márciusában lesz az Egyesült Arab Emirátusok fővárosában, Abu Dhabiban, ahova a szakágvezető javaslata alapján Fecske József (52 kg) putnoki és Lehoczki János (90 kg) békéscsabai erőemelő a két jelölt, és az első tartalék Baranyi Elemér (-100 kg) solti versenyző. Mindhárman már több versenyen is kiváló eredményeket értek el – mondta el dr. Jády György sportigazgató.

A nap folyamán mindhárom olimpikon bizonyította, hogy jó a felkészültségük, súlycsoportjukban mindannyian négy aranyéremmel (guggolás, fekvenyomás, felhúzás, összetett) fejezték be a versenyt.

A Speciális Olimpia Szövetség harminc éve működik és huszonkét szakágban szervezi a nyolcéves és annál idősebb értelmi fogyatékossággal élő emberek számára egész éven át az edzési és a versenyzési lehetőségeket. A versenynaptár alapján évente mintegy kilencven versenyt rendeznek országos szinten. A 2019-es speciális olimpiára 170 ország 6500 sportolóját várják, Magyarország 66 fős delegációval vesz részt az eseményen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában