labdarúgás

2018.03.31. 08:00

Szombat délután újabb rangadót játszik a Duna Aszfalt

Szombaton 16 órától a Dunaújváros ellen lép pályára a tiszakécskei Duna Aszfalt csapat.

Vincze Miklós

Duna Aszfalt TVSE- Dunaújváros PASE

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Bús Csaba

Sűrű hetei vannak a Tiszakécskének. Még csak három mérkőzés van mögöttük, de ebben benne volt egy idegenbeli idénynyitó, amelyet megnyertek, egy hétre rá egy iksz a pécsi rangadón, majd egy hazai győzelem. Eközben a Kécske a vezetést is átvette a tabellán. Most ugyan a második, de csak mert a jelenlegi éllovas Pécs egy meccsel többet játszott. A Tisza-partiak előtt álló hét sem leányálom: szombaton 16 órakor újabb csúcsrangadó vár rájuk, hiszen Dunaújvárosba utaznak, amely jelen pillanatban a harmadik, szerdán pedig az Iváncsát fogadják, amelynek a nevére sokan legyintenek, pedig ők szorították le a harmadik helyre a Dunaújvárost, miután vendégként legyőzték őket 3–1-re. Persze Kécskén mindig a következő feladatra fókuszálnak, nincs ez másként ezúttal sem.

– Sajnos kezdőember esett ki a keretből, akit nehéz pótolni, ez tehát komoly feladatot jelent most mind a csapat, mind a szakmai stáb számára – tekintett vissza egy mondat erejéig arra a múlt hétvégi, tragikus kimenetelű autóbalesetre Szabó István, a kécskeiek edzője, amely miatt, érintettsége okán, az egyik játékosára nem számíthat.

– A Dunaújváros egyértelműen az egyik bajnokesélyes – tért át a mai rangadóra a kécskei tréner. – Rosszul indult a számukra a tavasz, ám ez senkit nem szabad, hogy megtévesszen. Volt némi változás a keretükben, visszajött hozzájuk Dobos Áron, aki fiatal kora dacára sok gólt szerez, leigazolták a belső védő Kovács Gábort, akinek majd kétszáz NB I.-es mérkőzés van a háta mögött, tehát egy rutinos belső védőről van szó. A hétvégi ellenfelünknél két éve tudatos építkezés folyik, nem véletlenül állnak ott, ahol. Mindenkinek megvan a helye, és nem csak Kovács Gábor rendelkezik nálunk NB I.-es múlttal, ott van mellette még Farkas, Csehi, Zvara, Barna, Szepesi, és a kapus, Bősz Levente. Azaz egy jól felkészített csapat fogad minket, amelynek változott is az alapjátéka, mert támadóbb szellemben játszanak, mint az ősszel. Az első két meccsük alapján – egy döntetlen és egy vereség a szomszédvári derbin – tévedés volna alábecsülni őket. Komoly feladat előtt állunk. Ezúttal is nyerni szeretnénk, de ez nem lesz könnyű. Azon dolgozunk, hogy sikerüljön. Nem utolsósorban azért, mert nagy örömmel hallom, hogy a szurkolóink annak ellenére, hogy a meteorológia megint nem jósol túl kedvező időt, máris szervezkednek, kocsikkal, kisbusszal, nagy busszal, hogy eljöjjenek biztatni minket. Ez mindig jó érzés, és erőt ad nekünk, és nem szeretnénk nekik csalódást okozni – zárta a szavait Szabó István.

A kécskei Annus Árpád (fehérben) és az újvárosi Karacs Roland csatája a két csapat őszi, kécskei összecsapásán
Forrás: Petőfi Népe | Fotós: Bús Csaba

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában