Kerekegyháza

2024.06.20. 17:36

Fényt, reményt és szeretetet sugároznak Károly Éva művei

Lélek nélkül nem lehet festeni. Ha nem vagyok harmóniában a belső énemmel, akkor nem nyúlok az ecsethez – vallja Károly Éva festőművész, aki a hétvégén a kerekegyházi Szecsődi Udvarházban mutatkozott be képeivel.

Gulyás Sándor

Károly Éva tanulmányait díszítőfestő szakon végezte. Sok évig restaurátorként dolgozott az Országos Műemléki Felügyelőségnél. Szakmai tudását számos felújított kép, szobor dicséri az ország számos pontján. Foglalkozását vegyszerallergia miatt kellett feladnia. Kitanulta a kerámiázás mesterségét, amit hat éven keresztül folytatott, emellett kedvtelésből néha ecsetet is ragadott. A képzőművészeti pályája a kilencvenes években indult el.

Károly Éva
A képeimet nagy szeretettel, hittel készítem – vallja Károly Éva
Fotó: Gulyás Sándor

– A festői pályán lényegében Kállai Ferenc indított el, akivel a Lukács Fürdőben találkoztam. Kérdésére válaszolva azt találtam mondani, hogy kerámiázom és festek. A színművész arra kért mutassam meg neki alkotásaimat. Képeim láttán annyit mondott: Éva drága, induljon el a pályán, én ott leszek! Biztatására kezdtem el festeni. Köszönhetően annak, hogy csodás emberek vettek körül, akik felemeltek biztattak, pályám gyorsan ívelt felfelé. Az első önálló kiállításom Budapesten, a Dagály utcai főkönyvtárban volt. Később az ország jó néhány szegletében, majd külföldön is bemutattam képeimet. Harminc év alatt több mint háromszáz kiállítást tudhatok magam mögött – sorolta pályájának legfontosabb állomásait Károly Éva.

A budapesti festőművész egyedi látásmóddal rendelkezik, képeiből a természet szépsége, a mesék titkos világa árad a látogatók felé. Azt festi meg, ami a szívében, lelkében van. Fényt, reményt és szeretetet sugároznak művei, melyek többsége gyermekkora élményeiből táplálkozik.

– Témaköröm változó, azt festem le, amit szívemben, lelkemben érzek. 

Lehet az álomkép, csendélet, tájkép avagy portré. Regényes képzetekben festek befelé a lelkembe. Amikor úgy érzem, hogy a téma megérett és a felszínre tört, a vásznon örökítem meg azt. A szekreterizmus, vagyis a titokzatosság, a légiesség az én világom – fogalmazta meg hitvallását a festőművész.

Károly Éva jelenleg életmű kiállítására készül. Lesz miből válogatnia, mivel ez idáig több mint hétszáz alkotás került ki a keze alól. – A hétszáz alkotás nagy része már nincs a birtokomban. Képeim zöme műgyűjtők, magánemberek tulajdonában van, intézményekbe, múzeumokba kerültek. Azt gondolom, hogy képeimmel nagyon sok mindent átadtam üzenetben, ami megérinti az emberek lelkét. Nagyon sok negatív dolog vesz körül bennünket, én ezeket nem nagyítom fel, hanem keresem azt a parányi szikrát, ami a fény felé vezet, sugározza felénk a szeretet, az összetartozás érzését. A lényeg, hogy gyermekkorunk tiszta fényét soha ne veszítsük el – tette hozzá Károly Éva.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!