Előadások

2024.06.22. 15:05

Elkezdődött a Magyarországi Bábszínházak Találkozója Kecskeméten – galériával

Szombat délelőtt kezdődött a bábszínházak találkozója, melynek megnyitóját a Ciróka Bábszínházban tartották. A kétévente megrendezett, 32 éves múltra visszatekintő találkozó immár a 16. a sorban. Az öt nap alatt 28 társulat lép fel, összesen 34 színháztermi és 7 szabadtéri előadást mutatnak be. A Ciróka Bábszínház mellett a Kelemen László Kamaraszínház, a Ruszt József Stúdiószínház, a Hírös Agóra és az Ifjúsági Otthon ad helyet a programnak.

Horváth Péter

A társulatok mellett a hazai és határon túli bábszínházi szakemberek, színikritikusok, az egyetemi képzésben résztvevő fiatalok, pályakezdő alkotók, szakújságírók is nagy számban érkeznek a rendezvényre. 

előadás, bábszínház találkozó
Az öt nap alatt 28 társulat lép fel, összesen 34 színháztermi és 7 szabadtéri előadást mutatnak be
Fotó: Bús Csaba

Prof. dr. Sztachó Pekáry István alpolgármester köszöntőjében nemcsak a szakma, hanem a város kulturális életében is kiemelkedő eseménynek nevezte a találkozót. Azt hangsúlyozta, hogy a bábszínházak világa különleges és varázslatos, olyan műfaj, mely egyszerre szólítja meg a fiatalokat és a felnőtteket, képes a legmélyebb érzéseket és gondolatokat közvetíteni egyszerű, mégis rendkívül kifejező eszközeivel. 

Az alpolgármester azt is elmondta, hogy szombaton és vasárnap is szabadtéri előadás várja a családokat a főtéren. Arról is beszélt, hogy Kecskemét városa hosszú évek óta  elkötelezetten támogatja a művészeteket és a kultúrát, hiszen vallják: e kettő nemcsak szórakoztat, hanem összeköt, tanít és inspirál is. A kétévente megrendezett találkozó alkalom arra, hogy bemutassák Kecskemét kulturális sokszínűségét, és köszönetet mondott a szervezők munkáját.

A bábszínházak találkozója idén kompromisszumok mellett valósult meg

Kiszely Ágnes igazgató köszöntőjében arról beszélt, hogy idén érezhetően szűkösebb költségvetéssel rendezték meg a találkozót, így bizonyos területeken kompromisszumokat kellett kötniük, de az ilyen helyzet mindig jót tesz a kreativitásnak.

Kuthy Ágnes művészeti vezető az eseményt olyan közösségi térnek nevezte, melyet nemcsak szakmai, hanem személyes élmények is gazdagítanak, és külön köszöntötte a fiatal generációt, akik a szakma megújulásának záloga.

Hagyományosan a Színház-és Filmművészeti Egyetem bábszínész hallgatói nyitották meg a találkozót előadásukkal. A harmadéves hallgatók az Erzsóka című darabot adták elő Fabók Mancsi rendezésében.

Az esemény házigazdájaként a Ciróka a családokra, a városi közönségre is gondolt. Június 22-én és 23-án, a szünidő első két napján, 15 órától 19 óráig szabadtéri előadássorozat várja a gyerekeket a város főterén, amelyek között mindenki találhat majd kedvére valót. Lesz vásári játék, népmese, cirkuszi-és bohócjáték, de Vitéz László sem hiányozhat a sorból.

Ezen programokkal kapcsolódik a Ciróka a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozathoz.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!