Tárlat

2024.03.06. 15:24

Szemadám György afrikai festményeiből nyílt kiállítás Nagykőrösön

Afrikai reminiszcenciák címmel nyílt kiállítás Szemadám György Munkácsy Mihály-díjas festőművész munkáiból a nagykőrösi Naphíd Galériában a napokban. A tárlat bemutatja Szemadám György igazán különleges, Afrika inspirálta munkáit.

Horváth Péter

A megnyitón Németh József Pál galéria alapító köszöntője után Szotyori László festőművész méltatta a Szemadám György érdemes művész munkásságát.  

kiállítás, Szemadám György, tárlat, Naphíd Galéria
Szemadám György afrikai festményeiből nyílt kiállítás Nagykőrösön
Fotó: Bús Csaba / archív-felétel

Elhangzott, hogy Szemadám 1969 óta folyamatosan kiállított, de természetesen nem a hivatalos művészeti élet résztvevőjeként, hanem az „avantgárd fenegyerekeként" tartották számon. Az 1960-as évek végén csoporttá szerveződő, magukat önerejükből felküzdő avantgárd fiatalok egyik vezető egyénisége lett. Az 1970-es évek első felében több happening és performansz résztvevője és szervezője volt – ismertette Szotyori László a Magyar Művészeti Akadémia akadémikusa pályájának kezdeteit.

Ezekben az években a csoportos kiállítás szinte az egyetlen bemutatkozási forma volt az avantgárd alkotók számára. Ilyen alternatív művészeti társulás, kiállítói közösség volt az Iparterv, a Szürenon és a No 1 csoport is.

− A No 1 csoport legemlékezetesebb és leghírhedtebb tárlatát Szemadám szervezte. Ez volt az 1971. május 8 és 11. között, a Fővárosi Állat- és Növénykert oroszlánbarlangjában rendezett munkabemutató. Az oroszlánbarlang, azaz a műszikla belsejében lévő használaton kívüli terem kiállítás rendezésére teljesen alkalmatlan volt, de éppen ez az ellentmondásos helyzet hangsúlyozta, hogy a kiállítás résztvevői a hivatalos művészeti struktúrán kívül állnak. Ez volt a magyar avantgárd hőskora, amikor életüket még a III/III-asok is nehezítették − fejtette ki Szotyori László.

Szotyori László arról is beszélt, hogy egészen fiatalon Szemadám György ornitológusnak készült. Megszállottan tanulmányozta a madarakat. A madarak szeretete végig kíséri festészetének egész életművét. Munkásságának talán legismertebb témája a madár motívum. Szegő György, a Műcsarnok művészeti igazgatója, a mester madárfestményeit mint az emberi lélek szabadságvágyának jelképeit jellemezte, amelyek éteri magasságokba röpítik a lelket – fogalmazott Szotyori László.

kiállítás, Szemadám György, tárlat, Naphíd Galéria
A megnyitón gitáron közreműködött Medvegy Dorka
Forrás: Beküldött fotó

Szemadám György fiatalon, zoológiai érdeklődésének megfelelő munkahelyet talált, amikor a budapesti állatkertben helyezkedett el, ahol 1967 és 1975 között a nagyvadak ápolója, majd főápolója lett. Ezekben az években készült néhány munkája jelzi is a nagymacskákhoz való kötődését. Ez a motívum is jelen van a mai napig festészetében.

− Az eddigiekből természetesen következik Szemadám Afrika-vonzódása is. Eddig nyolcszor járt Afrikában, szafarin. Az utazásait naplószerű regényekben örökíti meg. Ezek a könyvek olvasmányosságukban, színvonalukban méltó folytatásai a nagy elődök, Széchenyi Zsigmond és Kittemberger Kálmán vadász kalandjainak. Különös megjelenítő erővel írja le a vad természetet, a bennszülötteket, falvaikat és a megfigyelt sokféle állatot − világított rá Szotyori László.

Afrikai munkáról elmondta, hogy Afrikának egészen mások a színei, mint az itthoni tájnak. − Előszöris a föld vörös. A növényzet pedig élénk zöld, színpompás virágokkal. És aztán ott vannak a bennszülött asszonyok a legvadabb színekben tobzódó kangáikban, ami gyönyörű harmóniába kerül a bársonyos fekete bőrükkel. Összességében azonban Afrika színei a vöröses barnák, angol vörösek, sziennák, okkerek. Ezek láthatóak a tárgyaikon, a varázslók maszkjain, a démonokon. És ezek a színek dominálnak a kiállításon is − mondta el Szotyori László, majd részletesen bemutatta a tárlat fő alkotásait.

A megnyitón gitáron közreműködött Medvegy Dorka. Szemadám György különleges festményei megtekinthetők Nagykőrösön, a Deák téri Naphíd Galériában.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!