Alkotás

2023.08.05. 11:26

Huszadik alkalommal rendezték meg az Ordasi Alkotótábort – videóval

Napjainkra nagyon kevés helyen mondhatják el, Kalocsa környékén biztosan, de akár országosan is igaz lehet, hogy egy szerveződés megér egy, pláne két évtizedet. Ezek egyike a pici Duna menti településen, Ordason 2004-ben útjára indított Ordasi Alkotótábor, mely megszakítás nélkül, idén nyáron nyitotta ki huszadszor kapuit az alkotók előtt.

Baon.hu

Portrékat is készítettek az alkotótáborban

Fotó: Zsigmond Enikő

A szervezők gondoskodtak arról, hogy az alkotómunka mellett programokkal is színesítsék a tábor életét. Amellett, hogy Szabó Zsolt polgármester megmutatta a falu jellegzetes helyeit, házait, korabeli fotókon életképeket láthattak a település életéből, hajózásról, aratásról, más érdekes programokra is sor került. Egyik este dr. Lakatos Andor, a Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár vezetőjének Mesél a térkép címmel tartott vetítéssel egybekötött előadása lebilincselte a résztvevőket. Ruttkay Mihály 1763-as, kézzel festett, Dunamentét ábrázoló térképe bemutatásán keresztül beszélt a vidék akkori földrajzáról, a Duna szabályozása miatt bekövetkező változásokról, gazdálkodásról, életmódról. 

Következő nap a tábor elindítója, máig főszervezője, Zsigmond Enikő vetített a két évtized összegyűlt fotóiból. Majd Szabó Mátyás dalszerző, zeneterapeuta és Sipos Gábor Gergő, a Kecskeméti Színház csellóművésze adtak koncertet, melyben népdalok, saját versek, versfeldolgozások hangzottak el. Mindketten több mint egy évtizede résztvevői, fellépői az ordasi táboroknak.

Fotó: Zsigmond Enikő

Portrézásra is alkalom nyílott, több falubeli szánt időt arra, hogy modellt üljön az alkotóknak. E mellett sokan nyúltak a klasszikus témákhoz, mint például virágcsendélet, jellegzetes parasztházak, Duna-part, csónakok, töltésoldal, és sok kép született az 1930-as, 40-es évek falujáról készült korabeli fotók alapján is.

Az esti beszélgetések során előkerültek az előző táborok emlékei, azokra is emlékeztek, akik már egy másik dimenzióban festik a képeiket. Bolyki Lajos visegrádi képzőművész jegyezte meg, milyen ritka manapság, hogy egy ilyen tábor húsz éven át fennmarad és töretlenül működik. S ez csak úgy lehet életképes ennyi időn át, ha van olyan személyiség, aki életben tartja, aki ennek a motorja évről évre és van egy közösség, mely támogatja és segíti ebben a nem kis munkában.

Az önkormányzat, a református és a katolikus egyházközösség és sok-sok magánszemély támogatta idén is az alkotótábort, ki-ki szállással, anyagi hozzájárulással, segítséggel az előkészítésben, lebonyolításban, étkeztetésben. A főzésről, mint már évek óta, két kiváló szakács, Felnagy Lászlóné Vera és Répási Sándorné Olga gondoskodott, valamint egy patrióta gazda, aki egy egész birkából főzött pörkölttel lepte meg a jubileumi tábor résztvevőit, akik nemcsak helyből és a szűkebb környéktől, hanem a megye és az ország távolabbi pontjairól érkeztek.

A tábor anyagából az Ordasi Falunapok egyik kiemelt programjaként nyílik kiállítás augusztus 26-án, szombaton 11.30-kor a Faluházban.

Fotó: Zsigmond Enikő

A jubileumi alkotótábor résztvevői

Mindszentiné Kun Mandula (Kiskunfélegyháza), Hubert László (Dusnok), Lőrincz Gergely (Baja), Bolyki Lajos (Visegrád), Egervári Endre (Üröm), Olejnyik Ágnes (Budapest), Hárs Katalin (Budapest), Kovács Gergelyné Dudás Magdi (Pécs), Kiss István (Kalocsa), Mester Krisztián (Kalocsa), Péjó Tibor (Dusnok), Ádám Péter (Baja), Szörényi Tamás (Kalocsa), Ranga Tibor (Dunapataj), Viczay Lajos (Kalocsa), Balogh József Zsolt (Izsák), dr. Vadász Mária (Kalocsa), Fazekas Margit (Foktő), Varga Sára (Kunfehértó), Köhler Péter (Ordas), Szabó Mátyás (Kecskemét), Vlcskó János (Ordas), Zsigmond Enikő (Ordas).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!