Találkozó

2022.11.30. 09:49

Kórusok tisztelegtek Kodály emléke előtt Kecskeméten – galériával

Kodály Zoltán születésének 140. évfordulója alkalmából adventi ökumenikus kórustalálkozót tartottak kedd este a kecskeméti Barátok templomában. Az est folyamán az egyházzenei művekkel Kodály előtt tisztelegtek, aki maga is mélyen vallásos ember volt, melyet számos egyházi műve is fémjelez.

Sebestyén Hajnalka

A Barátok templom adott otthont a kórustalálkozónak

Fotós: Bús Csaba

A Barátok temploma zsúfolásig megtelt zeneszerető közönséggel. Elsőként a két szervező Horváthné Erdélyi Zsuzsanna, a Barátok templomának karvezetője és Zöldi-Kovácsné Korompai Mónika, a Kodály Zoltán Vegyeskar karvezetője osztotta meg gondolatait, idézte fel a kórustalálkozó ötletét. 

– Még a nyár folyamán fogalmazódott meg az ötlet, hogy november végén kórustalálkozót tartsunk Kodály Zoltán tiszteletére, aki mélyen hívő ember volt. A koncertre a város különböző felekezeteinek kórusait hívtuk meg, akik Kodály művek mellett a zeneirodalom egyházi műveit adják elő – mondta Horváthné Erdélyi Zsuzsanna.

A házigazda Barátok templomának kórusa mellett fellépett még a Nagytemplom, az evangélikusok, a reformátusok, a görögkatolikusok kórusa. Az egyházi kórusok mellett meghívást kapott a Kodály nevét viselő világi kórus, a Kodály Zoltán Vegyeskar is, melynek vezetője Zöldi-Kovácsné Korompai Mónika köszöntőjében saját gyermekkori élményeit idézte fel Kodállyal kapcsolatban.

– Gyermekkoromban sokat jártam Galyatetőn, nagypapámnál. Kodály Zoltán is gyakori vendég volt a helyi szállóban. Számomra óriási élmény volt, amikor a papa házának ablakából láttam sétálni Kodályt a szállodába. A galyatetői kápolnában is mindig éreztem a jelenlétét, az egyik ablakát első felesége, Emma asszony adományozta. Kodály Zoltán játszott is a kápolnában, ha a gyöngyösoroszi kántor nem ért rá, különösen télen. Gyakran magát csak galyai segédkántorként emlegette. Jóval később, 2014-ben szobrot állítottak a kápolna előtt Kodály tiszteletére, és Kodály kápolnának is nevezték el. Kodály számára fontos volt, hogy csak színvonalas zene szólaljon meg a templomban, több vallás egyházzenei világából is merített. Ma este is ezeket hallhatjuk, hiszen a fellépő kórusok szintén igényes egyházzenei műsorral készültek – elevenítette fel emlékeit Zöldi-Kovácsné Korompai Mónika. 

Az est folyamán az adventi ökumenikus kórustalálkozón fellépett a Benedictus Kórus, az Evangélikus Egyházközség Glória Énekkara, a Kecskeméti Vég Mihály Énekkar, a Kodály Zoltán Vegyeskar, a Szent Miklós Kórus és a Sztudita Szent Teodor Kórus. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!