Bács-Kiskun

2022.11.16. 14:42

Jubileumi videókonferencia: Petőfi Sándor műveit Kínában is nagyra becsülik – galériával

Öt éve írták alá a Bács-Kiskun megye és Jünnan tartomány közötti testvérmegyei/tartományi megállapodást. Ez alakalomból tartottak videokonferenciát a megyeházán. Nagy hangsúlyt kapott Petőfi Sándor személye és költői munkássága. Petőfi műveit Kínában is nagyra becsülik, verseinek fordítását a kínai gyermekek is tanulják.

Varga Katica

Jubileumi videókonferenciát tartottak a megyeházán.

Fotó: Varga Katica

A konferencián a Jünnan tartományi kormány képviseletében Yu Dingcheng azt hangsúlyozta, hogy a kínai fiatalokat arra fogják ösztönözni, hogy látogassanak el Bács-Kiskun megyébe, és természetesen Jünnanban szeretettel várják a magyar diákokat. 

Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke köszöntő beszédében elmondta: „Nagy örömömre szolgál, hogy idén két dolgot is együtt ünnepelhetünk. Az együttműködés ötödik évfordulóját és Petőfi Sándor kétszázadik születésnapját”. Rideg László meghívta Jünnan tartomány vezetőit Bács-Kiskunba.

Kádár Gergely, Magyarország csungkingi főkonzulja köszöntőjében elmondta, hogy 2020-ban, illetve 2022-ben Magyarországra a legtöbb külföldi befektetés Kínából érkezett. Mindemellett a kultúra terén is nagyon sok érintkezési  pont van a két ország között.   

A videókonferencián Szabó Tamás, a Neumann János Egyetem diákja magyarul, Li Zhen pedig kínai nyelven mondtak Petőfi-verseket.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!