Kiállítás

2022.01.26. 18:12

Félegyházi alkotók közös tárlata nyílt a művelődési központban

Változatos a kínálat a kiskunfélegyházi képzőművészek közös tárlatán. Idén harmincöt alkotó egy-egy jellegzetes munkáját ismerheti meg a közönség.

Vajda Piroska

Idén harmincöt alkotó egy-egy jellegzetes munkáját ismerheti meg a közönség. Fotó: Vajda Piroska

Már hagyomány, hogy minden évben a magyar kultúra napja apropóján közös tárlaton mutatkoznak be a kiskunfélegyházi képző­művészek. Idén harmincöt alkotó egy-egy jellegzetes munkáját – grafikáját, festményét, kerámiáját vagy szobrát – ismerheti meg a közönség a Móra Ferenc Művelődési Központ aulájában megrendezett, immár negyedik kiállításon, amely egyben a kiállításlátogatók idei első közös találkozója volt. Az összefoglaló tárlatot Rátkai Zsuzsanna, a Kiskunfélegyházi Képző- és Iparművészeti Egyesület elnöke ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Mint mondta, ez a kiállítás egy keresztmetszet az aktuális alkotói tevékenységről. Gazdag a választék, hiszen harmincöt kiállító mutatkozik be valóban változatos stílusú, technikájú és hangulatú művekkel. 

– Változatos a kínálat, láthatunk itt finom vonalakból sejtelmes gondolatokat, színek szabad burjánzását, egy elkapott, fontos pillanatot vagy éppen melankolikus múltidézést, rakoncátlan színes foltokat átgondolt rendszerben, bátor gesztusokat, talán még befejezetlen képeket is, mert annak van egy varázsa, magára vonja a látogató tekintetét és gondolkodásra készteti – fogalmazott az egyesületi elnök. Hozzátette, 

a kiállítók személyükben is többféle embert képviselnek koruknak, tanulmányaiknak, felkészültségüknek megfelelően. 

Van, aki hivatásszerűen foglalkozik ezzel, van, akinek a hobbija. Van, aki oktatja és van, aki tanítvány. Tavaly ősszel köszöntöttük a 60 éves Holló László Képzőművész Kört hat alapító tag tárlatával – most is itt vannak egy-egy munkájukkal. Értékes kiállítás ez, gazdag összefoglalója az aktuális képzőművészeti életnek. 

A kiállítás megnyitóján közreműködtek a Balázs Árpád Alapfokú Művészeti Iskola növendékei. Pallagi Dorka kürtön, Bartos Botond pedig zongorán játszott. Felkészítő tanáraik: Retkes Krisztina és Bolla Julianna. A kiállítás február 15-ig várja a látogatókat. 

Fotó: Vajda Piroska

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!