galériával

2021.11.06. 15:30

Életmű kiállítás nyílt Szarka Vëra műveiből Kalocsán

A Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjével is jutalmazott hímző és pingáló tavaly novemberben hunyt el. Az emlékére „Szarka Vëra 80” címmel szerveztek egész napos programot, benne pályatársak, tisztelők, szakemberek, művészek és hagyományőrzők előadásaival, illetve egy nagyszabású kiállítással, amit a Városi Galériában, szombaton nyitottak meg.

Gábor János

A Népművészet mesterének munkáit büszkén delegálta hazánk a világ számos nagy iparművészeti kiállítására, így igazi unikum a tárlat, ami egyszerre lenyomata magyarságunknak és a kontinensen egyedülálló folklórunknak.

– A Kárpát-medencében teljesen más társadalmi folyamatok játszódtak le 1850 után, mint Európában. A nyugat a polgárosodás természetes következményeként elvesztette népművészetét, miközben nálunk egyfajta másodvirágzás indult el, ami a kalocsai hímzésvilágon, vagy éppen Szarka Vëra munkáin is látszik – magyarázta kérdésünkre a kiállítást megnyitó Szabó Zoltán, a Hagyományok Háza Magyar Népi Iparművészeti Múzeum vezetője.

A szakértő hangsúlyozta: negyedik generációs hímző és pingáló asszonyról beszélhetünk, akinek századelőn élt felmenői még három, ő maga viszont már 32 színnel dolgozott, úgy, hogy azok használatát, párosítását soha nem tanították neki. Az ösztönös tehetség és tudás több mint 150 év örökségéből ered, és szorosan összefonódik a hazafiassággal, a nemzeti öntudattal, amit a piros-fehér-zöld színek, vagy éppen a címermotívumok sűrű megjelenése támaszt alá. Szabó Zoltán szerint az alkotó nagyban hozzájárult a népművészet magas művészetté alakulásában.

– A mintái úgy vannak feldobva a papírra, hogy szinte repülnek. Ez olyan szakértelem, ami párját ritkítja, és bátran nevezhetjük kortárs népművészetnek

– méltatta Szarka Vërát a múzeumigazgató. Hozzátette: pont az ilyen életművek teszik még indokoltabbá a hagyományőrzés hazai erősítését, akár úgy is, ahogy nemrég Szlovákiában tették. Északi szomszédunk népművészeti üzletláncot hozott létre saját országa területén, míg nálunk a mai napig nem sikerült feltámasztani a '90-es években privatizált boltokat, szemléltette.

A „Van neki futamotya” címmel rendezett kiállítás november 27-ig látogatható a Városi Galériában, keddtől szombatig, 13 és 17 óra között.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!