Magyar Nemzeti Értékek Napja

2019.11.24. 11:38

A halasi csipkét is bemutatták a bécsi ünnepségen

A „30 éve szabadon” elnevezésű rendezvénysorozat részeként tartottak megemlékezést a Magyar Nemzeti Értékek Napja címmel Magyarország bécsi nagykövetségén. Az eseményen bemutatkoztak a Hungarikumok, köztük a halasi csipke is.

Pozsgai Ákos

A halasi csipkét is bemutatták a határnyitás emlékére rendezett bécsi ünnepségen

Forrás: Halasi Csipke Közalapítvány

A határnyitás 30 éves évfordulója alkalmából rendezett bécsi megemlékezésen a kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos azt mondta, hogy öröm volt látni, hogy Ausztriában, Bécsben jelen van egy erős magyar közösség, amely képes arra, hogy bemutassa Magyarországot befogadó országának és városának. – Ez egyszerre jelent felelősséget és megtisztelő feladatot is – hangsúlyozta köszöntőjében V. Németh Zsolt.

A bécsi diplomáciai testület és a helyi magyar egyesületek vezetőinek tartott beszédében V. Németh Zsolt a bécsi nagykövetségen úgy fogalmazott: az osztrák néppel hosszú közös történelmet tudhatunk magunk mögött. A magyar és az osztrák nép bátorságból, haza- és szabadságszeretetből jelesre vizsgázott akkor, amikor az első réseket „szaggatta” a nemzeteket és családokat majd’ 50 évig szétválasztó drótkerítésen. Most büszkén ünnepelhetünk, és örömmel mutatjuk meg ez alkalomból nemzetünk sajátosságait.

A megemlékezés alkalmából felvonultatott termékek, hagyományok a rendszereken átívelő, jellegzetes magyar karaktert mutatták be. A miniszteri biztos kiemelte: évszázados örökségünk ez, amelyet kötelességünk hitelesen bemutatni, megőrizni, továbbörökíteni. Több a Hungarikumok Gyűjteményét is ékesíti: így például a pálinka, a Zsolnay porcelán, vagy a gyönyörű és látványos népi kultúránk – hangsúlyozta V. Németh Zsolt. A rendezvényen a nemzeti értékeinken alapuló, de a mai kor elvárásainak megfelelő kollekcióját mutatta be Hrivnák Tünde divattervező, amely szintén illeszkedik az agrártárca folkTREND! programjába. Mindemellett a Magyar Feltalálók Könyvéből készült kiállítást is megtekinthették a résztvevők.

A halasi csipkét is bemutatták a határnyitás emlékére rendezett bécsi ünnepségen
Fotó: Halasi Csipke Közalapítvány

A bécsi eseményre meghívást kapott a halasi Csipke Közalapítvány is, Pajor Kálmán, az alapítvány elnöke, Szécsiné Rédei Éva, a Csipkeház igazgatója és Farkas Éva csipkevarró mutatták be a halasi csipke legszebb darabjait egy kisebb kiállítás keretében. A diplomáciai testületek tagjai, a nemzetközi szervezetek képviselői, az az osztrák politikai, kulturális és gazdasági élet vezetői közvetlen is megcsodálhatták a csipkevarrás folyamatát, többek között, a Julianna és a Magyaros terítő leheletfinom öltéseit. Dr. Nagy Andor, Magyarország bécsi nagykövete elismerően szólt a halasi csipkéről.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában