Utolsó kötetét adta ki Antalfy István

– Az előszóban olvasható: a búcsú mindenképpen közel van, emberi számításai szerint ez valóban az utolsó kötete lesz. Ez az jelenti, hogy nem ír többet?

– Nem lehet abbahagyni. Ezt fecnik sokasága igazolja. Vagy lesz belőle vers, vagy nem. De az, hogy kötet formájában megjelennek-e még, abban már nem vagyok biztos. Az utolsó köteteimben többször is komolyan éreztem, hogy lehet, ez az utolsó.

– Hogy érzi magát?

– Egészségileg jól vagyok, de azért nem olyan egyszerű az élet. Az elmúlt időszakban már kivontam magam az irodalmi körökből, nem járok rendezvényekre, mert a legrosszabb, hogy nincs szervi bajom, de nagyon szédülök. Így sajnos szeretett hetényi hobbinktól is búcsút kellett vennem. Harminc éve vettük és nagyon a szívemhez nőtt, imádtam a természetben lenni.

– Idén tölti be a 94. életévét. Szeretné megérni a 100-at?

– Nem. És ez nem panaszkodás, hiszen szép az öregség, de nap mint nap érzem az árnyoldalait is. Mostanában inkább elmélkedő, töprengő verseket írok. Nagyon más lett a világ, nem igazán jobb vagy rosszabb. De az emberek velem mindig jók voltak, még a hadifogolytáborban is. Szerencsés voltam, mindig szeretve éreztem magam.

– A kapcsolatot azért tartja a barátaival?

– Igen. Az irodalmi körökben és a Hadifogoly napló szerkesztésének köszönhetően sok-sok barátságra tettem szert. Az internet és a telefon nagyon jó dolog, én is élek a lehetőségekkel. Ma is sokakkal levelezem és beszélek telefonon.

– Idős korára könnyen megbarátkozott a technikai újdonságokkal?

– Áldás az internet és a számítógép, de sokszor haragszom is rájuk. Nem mindig úgy működnek, ahogy én szeretném. Akkor egy kicsit morgolódom, de aztán újra próbálkozom, gyermekeim kisegítenek. Mindenesetre a régi írógépemet még őrzöm.

– Mit gondol, ha már nem ír verseket, mi tölti majd ki napjait?

– Az 1940-es évektől az életem meghatározója a versírás, de soha nem a mennyiségre törekedtem. Nem is költőnek készültem, a pénzügy területén dolgoztam, a Mezőgép főkönyvelője voltam. Évtizedeken át csak papírra, füzetekbe írtam verseket, melyeket később beköttettem magamnak Tarapcsik könyvkötőmesterrel. Az első kötetem hivatalosan az 1990-es években jelent meg. A versírást egyszerűen nem lehet abbahagyni. De bevallom, alig várom, legyen arra és annyi időm, hogy a fordításra váró köteteimet bújhassam, folytathassam a fordításaimat németül és oroszul.

– Legutolsó és talán valóban az utolsó kötete, az Emberi szóval milyen verseket tartalmaz?

– Sokan feltették nekem a kérdést: te még mindig írsz? Úgy vélem, pontosan most kell írni a lelki aktivitásról, a lélek nyugtalanságáról, a lélek okozta fájdalmakról, bántásokról, vagyis emberi szavakkal önmagunknak számot adni. A kötetben a legújabb verseim mellett a teljes munkásságomból is merítettem.

– A kötetben több vers olvas­ható a szeretetről is.

– A verseim meghatározó részét feleségemhez, Magdához írtam és írom. Szerelmem, szeretetem sosem szűnt meg iránta, és ezek az érzések késztetnek újabb versekre.

– Van kedvenc témája a verseket illetően?

– Bőségesen. A hadifogság emlékei, a vallás, a természet, amit nagyon szeretek. Amikor eszembe jut egy gondolat, rögtön papírra vetem. Akár éjszaka is.

Díjak sokasága

Antalfy István Pilinszky-díjas költő munkásságát számos díjjal tüntették ki az elmúlt évtizedekben. A legbüszkébb arra, amikor annak idején átvehette Dobi Istvántól a Munka Érdemrend Bronz fokozatát, illetve egy évvel ezelőtt Balogh Zoltán minisztertől az Arany Érdemkereszt kitüntetést.