Ünnepélyes átadó

2024.05.07. 14:00

Átadták az M44-es gyorsforgalmi út Lakitelek és Szentkirály közötti szakaszát – galériával, videóval

Kedden ünnepélyes keretek között felavatták az M44-es gyorsforgalmi út Lakitelek és Szentkirály közötti 4,6 kilométeres szakaszát. A ceremóniát az M44-es újonnan kialakított Mosonyi pihenőjében tartották meg.

Sebestyén Hajnalka

A köszöntők sorát Madari Róbert, Lakitelek polgármestere nyitotta meg. Hangsúlyozta: az M44-es gyorsforgalmi út építése összefogás, akarat és kormányzati támogatás együttes eredményeképp valósulhatott meg. Nagy öröm a lakitelekiek számára, hogy elkészült a gyorsforgalmi út, mely teret és lehetőséget nyit számukra. Az áruszállítás mellett a helybélieknek is segítség, könnyebbén érik el a fővárost, Békéscsabát vagy éppen erdélyi testvérvárosukat. 

Szentkirály, Lakitelek, M44, gyorsforgalmi út, átadó,
Ágh Péter államtitkár, Szeberényi Gyula Tamás országgyűlési képviselő, Madari Róbert, Lakitelek polgármestere, Lezsák Sándor országgyűlési képviselő és Kutasi Ferenc Szentkirály alpolgármestere avatta fel az M44-es új szakaszát
Fotó: Bús Csaba

Kiszámítható fejlődés

Dr. Szeberényi Gyula Tamás, a térség országgyűlési képviselője megjegyezte: Kecskemét és térsége újabb szintet lép előre az M44-es gyorsforgalmi út átadásával. A megfelelő, modern úthálózat elengedhetetlen a stabil, kiszámítható fejlődéshez.

Hazai forrásból épül az M44-es

Ágh Péter, az Építési és Közlekedési Minisztérium állami beruházások társadalmi koordinációjáért felelős államtitkára az átadáson elmondta: az M44-es gyorsforgalmi út építése igazi sikertörténet, hiszen a már megvalósult 89 kilométer hazai forrásból épülhetett meg. Az M44-es eddigi történetét felidézte: a 2016 óta folyamatosan zajló munkálatok részeként a gyorsforgalmi út első szakaszát, a Tiszakürt és Kondoros közötti 61 kilométert 2019-ben adták át, majd 2020-ban a Kondoros és Békéscsaba közötti szakaszt. Az új Tisza-hidat is magába foglaló Lakitelek és Tiszakürt közötti részt 2021 decemberében adták át a forgalomnak. Összességében az M44-es gyorsforgalmi út 126 kilométeréből eddig 89 kilométer készült el.

35,5 milliárdból épült meg a szakasz

Ágh Péter államtitkár kifejtette továbbá az átadás kapcsán, hogy az Építési és Közlekedési Minisztérium beruházásának köszönhetően a Szentkirály és Lakitelek közötti 4,6 kilométeres szakaszon 22,5 méter koronaszélességű 2x2 sávot alakítottak ki, leállósáv nélkül, két híddal. A kivitelezését nettó 35,5 milliárd forint hazai forrásból valósította meg a Duna NRG Zrt. A beruházás a szakasz elején keresztezi a Peitsik-eret, illetve a Szentkirály–Tiszakécske összekötő utat. A keresztezésnél egy komplex és tágas pihenővel kombinált, különszintű csomópont valósult meg közel 75 méter hosszú, kétnyílású felüljáróval. Az új pihenőhely a magyar mélyépítés nemzetközileg is elismert szakemberéről, a 2016-ban elhunyt Mosonyi Lászlóról kapta nevét.

 

Ágh Péter felsorolta még az M44-es gyorsforgalmi úthoz kapcsolódó, Kecskeméten és térségében megépült fejlesztéseket, a körforgalmakat, elkerülő utakat. 2022 nyarán valósult meg a 44-es számú főút felújítása a „repülős körforgalom” és a Fekete Gólya Étterem között 3,4 kilométer hosszban, egy balra sávos csomóponttal együtt. 2023. szeptemberében a „repülős körforgalom” kapacitása egy úgynevezett bypass ággal bővült, mely egy új, összekötő ágként funkcionál a 44-es főút és a reptérre vezető út között. 12,7 kilométeres hosszban a 44-es főúti csomópont és az épülő M44-es gyorsforgalmi út közötti összekötő utak felújítása is elkészült, párhuzamos kerékpárúttal. A 44-es főút kereszteződése átépült, egy új, kétsávos turbókörforgalmú csomópont jött létre, kerékpáros aluljáróval, melyet 2023 decemberében vehettek birtokba a közlekedők. Szintén e beruházás keretében a tavalyi év végén került átadásra a Szentkirály elkerülő 2,9 kilométeres szakasz is. Az államtitkár hozzátette: az M44-es épül tovább Nagykőrös irányába, majd eléri az M5-ös autópályát.

Egy év múlva eléri az M5-ös autópályát

A köszöntők sorát Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a térség országgyűlési képviselője zárta. Elmondta: több mint két évtizede a térség országgyűlési képviselője, vannak hiányosságok, melyeket eddig nem sikerült megvalósítania. Ezek sorából végre az M44-es megépítése kikerül, mely hazai forrásból épült meg, és hamarosan teljesen eléri az M5-ös autópályát, várhatóan jövő év áprilisa-májusa körül. Beszédében köszönetet mondott mindenkinek, aki hozzájárult az M44-es gyorsforgalmi út megépüléséhez, többek között az adófizetőknek, és annak a több ezer szakembernek, akik saját munkájukkal segítették az építését.

Az átadási ünnepség után a szakemberek megnyitották a forgalom előtt az új, Lakitelek és Szentkirály közötti szakaszt.

A cikkben szereplő videó megtalálható a Baon.hu Youtube-csatornáján is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában