Eredményhirdetés

2024.04.15. 07:01

Díjazták a legifjabb matekzseniket Kecskeméten – galériával

Vasárnap délelőtt a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában díjazták az ország legügyesebb és legifjabb matekzsenijeit.

Orosz Fanni Flóra

A Matematikában Tehetséges Gyermekek Alapítvány (MATEGYE) Zrínyi Ilona Matematikaversenyén idén 35. alkalommal hirdettek eredményt, a versenyre pedig több mint 50 ezer fiatal gondolkodó jelentkezett a kisiskolásoktól kezdve a középiskolásokon át. 

 Zrínyi Ilona Matematikaverseny, díjátadó, Kecskemét
Díjat kaptak a Zrínyi Ilona Matematikaverseny legjobbjai Kecskeméten
Fotó: Orosz Fanni

Az egykor kecskeméti rendezvényként induló verseny ma már országos hírnévre tett szert, a több mint 50 ezer fős megmérettetés döntőjének pedig ezúttal is a hírös város adott otthont. Az országos döntőbe csaknem 750 diák jutott be, több mint százan közülük pedig határon túlról érkeztek. A nagy létszám miatt a vasárnapi díjátadót két helyszínen rendezték meg: a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában illetve a Neumann János Egyetemen. Az eredményhirdetésen dr. Mák Kornél, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés alelnöke, illetve Jánosi István kecskeméti tanácsnok is segítettek az elismerések átadásában.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában