Baon podcast

2024.04.14. 13:35

Még ebben az évben elindulhat a kecskeméti kiskörút felújítása – podcast

Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere volt a Rádió 1 Gong Téma című műsorának vendége. A polgármester a Kadafalva fejlődéséről, valamint a kiskörút ez évben várható felújításáról beszélt a rádióműsorban.

Horváth Péter

A polgármester először az Autoflex-Knott Kft. hétfői beruházás-átadásáról beszélt, ahová Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is ellátogatott. Szemereyné Pataki Klaudia elmondta, hogy a több mint 40 éve alapított vállalkozás nagy export teljesítménnyel van jelen a világpiacon az utánfutó- és alkatrészgyártásban, a profilját tekintve a világ három legnagyobb vállalata között szerepel. 

Szemereyné Pataki Klaudia, beruházás, Szijjártó Péter, kiskörút
Szemereyné Pataki Klaudia
Fotó: Bús Csaba / archív-felvétel

Mint arról akkor beszámoltunk, a 800 milliós európai uniós és hazai támogatással eszközparkját fejlesztette a vállalat a kadafalvi és az amerikai üzemében. A polgármester hangsúlyozta, hogy a vállalkozás stabilitást nyújt a város gazdaságának, és élő példa arra, hogy nem csak a multik fejlődhetnek a városban, hanem a kis-és középvállalkozások is.

A polgármester arról is beszélt, hogy Kadafalva városrész is látványosan fejlődik. Fontos mozzanat volt, hogy épp a Heliport Ipari Park tulajdonosaival állapodtak meg egy telekcserében, így mintegy 100 millió forint értékben jutott a város egy olyan területhez, ahol közösségi teret alakítanak ki. A bölcsőde alapjait már lerakták, és az iskola egyre népszerűbb, így ott bővítéseket végeztek. A tankerület komolyabb fejlesztésre is készít terveket.

Új telkeket is kialakított a város a tulajdonában lévő területeken, hiszen mind többen költöznek ki Kadafalvára. 

A polgármester hozzátette: a környékbeli úthálózat is sokat fejlődött. Köszönhető ez annak, hogy a város összefogott Ballószöggel és Helvéciával, és forgalmat levető utak is elkészültek. Még a Beretvás köz felújítása fontos kérdés, azonban a tervek elkészültek, és zajlanak a tárgyalások azokkal az ingatlan tulajdonosokkal, ahol szélesítések szükségesek. Szemereyné Pataki Klaudia emlékeztetett, hogy a lakosság is partner az útépítésben: négy lakossági önerős út készült el Kadafalván az önkormányzattal való együttműködésben.

Arról is szó esett a műsorban, hogy a város a kiskörút felújításának folytatásával kapcsolatos pályázatot nyújtott be a közelmúltban. A pályázat a Mátyás Király körút felújításának folytatására is kiterjed. A kiskörút felújítását a Piarista iskola előtti kanyartól a Petőfi Sándor utcai körforgalomig húzódó szakaszon végzik el nyertes pályázat esetén. A polgármester hangsúlyozta, hogy csupán adminisztratív feltételeknek kell megfelelni, így szinte borítékolható a sikeres pályázat, a kivitelezés elindítását év közepére számítja a városvezetés. Mivel a város a kivitelező, ezért nem kell olyan bonyolult egyeztetéseket folytatni, mint az Izsáki út felújítása esetén. Fő cél, hogy tovább tehermentesítsék a belváros közlekedését, így olyan irányban végzik a felújítást, hogy a tömegközlekedésnek nagyobb tér jusson.

A polgármester emlékeztetett, hogy a várhatóan májusban elkészülő kadafalvi P+R parkoló, és a kedvezményes buszjegyár is a tömegközlekedés irányába tereli a közlekedőket, hiszen nem lehet olyan mértékben utakat építeni, ahogyan a családokban lévő autók száma növekszik.

A cikkben szereplő podcast megtalálható a Baon.hu Youtube-csatornáján is.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában