József Attila Közösségi Ház

2024.03.20. 11:55

A Csillag Varrókör tagjai mutatták meg munkáikat Szabadszálláson

Míves kézimunkákat, asztalterítőket, keresztelőkendőket, templomi énekeskönyv borítókat, bibliajelzőket állítottak ki a minap a szabadszállási József Attila Közösségi Házban. A helyi református egyházközség Csillag Varróköre nem először tette közzé munkáit nagyközönség előtt.

Gulyás Sándor

A varrókör 2019-ben alakult Máté Sándorné nagytiszteletű asszony és Janovicsné Paál Ilona presbiter, a misszióbizottság vezetőjének kezdeményezésére. Működésükhöz a technikai feltételeket, illetve a kelléket az egyházközség presbitériuma biztosította és biztosítja. A varrókör jelenleg tizenöt tagot számlál.

Míves kézimunkák kerülnek ki az asszonyok keze alól 
Fotó: Somogyi György

– Kezdetben énekeskönyv borítókat és könyvjelzőket készítettünk, majd mivel sok ablak van a gyülekezeti házon eldöntöttük, hogy felöltöztetjük azokat. Elkezdtük a drapériákat készíteni. Szívünknek legkedvesebb az a nagy terítő, amin az asszonyok mindnyájan dolgoztak. Két évig készült és több mint tízezer öltésből áll. Néhány évvel ezelőtt eldöntöttük, hogy rendezünk adventi vásárt, melynek a bevételét a gyermekek karácsonyára fordítjuk. Erre az alkalomra készültek könyvjelzők, terítők, borítóképek, tűpárnák, levendulazsákok szép számmal. Rendszeresen megajándékozzuk a vendég lelkészeket valamilyen kézimunkával, és ha látogatóba megyünk valahová kirándulás alkalmával oda is viszünk valami szépséget. Hagyomány, hogy minden család a varrókör által készített keresztelőkendőt kap ajándékba. Nem ragaszkodunk egyetlen tájegység mintáihoz, többek közt somogyi, erdélyi és kalocsai mintákkal díszített terítőket is hímeztünk már. Jelenleg citeratokokat készítünk – ismertette a csoport tevékenységét és a kiállított alkotásokat Janovicsné Paál Ilona, a varrókör vezetője.

Fotó: Somogyi György

A tárlatnyitót Süveges Olívia és a Dóry József Nótakör és Citerazenekar műsora tette emlékezetessé. A kiállítás április közepéig tekinthető meg a közösségi ház nyitvatartási idejében. 
 

Fotó: Somogyi György

 

Fotó: Somogyi György

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában