Baon podcast

2024.02.22. 06:50

A gímszarvasok védelmében március közepéig korlátozzák az erdők látogatását – podcast

Az Agro Trend Csoport 2023-as Év Agrárembere díjának Év Erdőgazdálkodója kategóriáját Sulyok Ferenc, a KEFAG Zrt. vezérigazgatója nyerte. A díjról, valamint a szarvasok agancsváltása miatt hozott erdőlátogatási korlátozásokról beszélt a vezérigazgató a Rádió 1 Gong Téma című műsorában.

Horváth Péter

Sulyok Ferenc elmondta, hogy kategóriájában a Magán Erdőgazdálkodók, Magán Erdőtulajdonosok Országos Szövetsége, valamint az Országos Erdészeti Egyesület kapott felkérést, hogy jelöljön olyan embert, aki a társadalmi szerepvállalása révén méltó arra, hogy az agrárium népszerűségét javítsa. Több jelölést is tettek, kategóriánként legalább két jelölet javasoltak. A folyamat tavaly novemberben indult, majd december elején volt egy személyes meghallgatás. A zsűri már akkor döntött, és december végén, január elején lehetett ismerni, hogy ki a kategória díjazottja, majd a 11 kategóriagyőztesre lehetett szavazni, hogy kihez kerüljön az Év Agrárembere díj. A végeredmény a díjátadó gálán derült ki.

Sulyok Ferenc, erdőgazdálkodók, Év agrárembere, gímszarvas
Az Év Agrárembere díjról, valamint a szarvasok agancsváltása miatt hozott erdőlátogatási korlátozásokról mesélt a vezérigazgató
Forrás: Rádió 1 Gong

A verseny fővédnöke a mindenkori agrárminiszter, és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke a rendezvény védnöke. Sulyok Ferenc elmondta, hogy a megméretés arról szól, hogy népszerűsítsék az agráriumot – melynek része az erdőgazdálkodás is, és három éve létezik e kategória a versenyben –, illetve az agráriumban dolgozókat.   

A díjátadót február 9-én tartották Egerben, a Park Hotelben. Sulyok Ferenc megemlítette, hogy Göbölyös Sándor, egy helvéciai gazda lett az év fiatal gazdája.  

A vezérigazgató arról is beszélt a rádióműsorban, hogy miért vezették be a márciusig tartó erdőlátogatási korlátozást. Sulyok Ferenc hangsúlyozta, hogy ez a működési területük egy nagyon csekély részét érinti: Császártöltés, Kunfehértó, Jánoshalma és Imrehegy közigazgatási területén rendeltek el ilyen korlátozást, és ezen belül is csak ott, ahol a vadászati jogot, illetve az erdőgazdálkodási haszonvételt is a társaságuk gyakorolja. A korlátozás azért rendelték el, mert a gímszarvas agancsváltásakor azt tapasztalták, hogy bizonyos szervezett csoportok jelentek meg az erdőben azért, hogy árkon-bokron űzzék- hajtsák a vadat, hogy szándékosan nekiugrasszák őket sűrűbb erdőknek, ezzel okozva az agancs leválását. Sőt ezt tetézik azzal, hogy dróthuzalt is kifeszítenek azért, hogy még inkább kényszerítsék a vadállományt agancsa elvesztésére, amit aztán a feketepiacon értékesítenek. Az agancsok gyűjtését ugyanis kizárólag a vadászterületen vadászati joggal rendelkezők végezhetik, így ezek a csoportok lopást követnek el. Sulyok Ferenc elmondta, hogy vadak ilyenfajta űzése a közösségre is nagyon veszélyes, mert ezzel megriasztják a vadakat, melyek egyébként is zaklatott állapotában vannak ebben az időszakban. Ha pedig megzavarják őket, körültekintés nélkül szaladnak keresztül a térség útjain, veszélyeztetve a közlekedők testi épségét.

A vezérigazgató kiemelte: – Nem a túrázók ellen irányul az intézkedés, őket továbbra is várják a kijelölt túraútvonalakon, de azokról tilos letérni – hangsúlyozta Sulyok Ferenc, aki arról is beszélt, hogy ebben az enyhe téli időszakban igen előrehaladott állapotban van a vaddisznó kocák ellése. Sokan nem tudják, hogy a vaddisznók közül nem csak a vadkan tud komoly sérüléseket okozni, sőt, még vehemensebben védi a kicsinyét a vaddisznó koca, ami szintén rendelkezik agyarral. A nem megfelelő helyen sétáló gyanútlan látogató védelmében is született ez a korlátozó rendelkezés, ami március 15-ig tart. S ha már március 15., a vezérigazgató elmondta, hogy készülnek a hagyományos március 15-ei programra a Nyíri erdőben.

A cikkben szereplő podcast megtalálható a Baon.hu Youtube-csatornáján is.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában