Visszatekintés

2024.02.12. 09:45

Bálok és harci jármű bemutató is szerepel legolvasottabb cikkeink között

Ismét megnéztük a számokat. Ezekre a cikkekre kattintottak legtöbbet olvasóink az 6. héten.

Baon.hu

Fotó: Bús Csaba

Hét település, hét disznót vágott szombaton a Móricgáton megrendezett Ízig-vérig disznótoron. A kiskunmajsai kistérség települései – Csólyospálos, Jászszentlászló, Kiskunmajsa, Kömpöc, Móricgát, Szank és Zsana, mint vendég – több száz embert láttak vendégül hagyományos disznótoros ételekkel. A jó hangulatú, hagyományőrző esemény még tovább erősítette a szomszédos falvak kapcsolatát.

Az újjászületés jegyében ünnepli működésének százhetvenedik, a kórházi főépület megépítésének ötvenedik évfordulóját a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház a Szegedi Tudományegyetem Oktató Kórháza. A kettős évforduló hangulatában telt az ötödik alkalommal megtartott Semmelweis Bál is a Dékáni Árpád Technikum sportcsarnokában, ahol több százan ünnepeltek együtt.

Fantasztikus táncgálát adott a kecskeméti TST tánciskola péntek este a Hírös Agórában. A nagy múltú tánciskola minden tanítványa színpadra lépett.

Pénteken a városháza dísztermében díjazták a 2023-ban Kecskemét város színeiben kiemelkedő eredményeket elért sportolók és felkészítőik munkáját. Szokás szerint igen sok versenyző és edző kapott elismerést.

Valódi kuriózumban volt része a kecskemétieknek: a Magyar Honvédség legmodernebb eszközeit, egy PzH2000-es önjáró löveget és egy Gidrán páncélozott járművet állítottak ki a kecskeméti városháza előtti téren hétfőn. A honvédség az Embert a vasra! toborzó kampány keretében mutatta be a világ legmodernebb haditechnikáját.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában